A visszafogott alkoholfogyasztás védő hatású lehet

A visszafogott alkoholfogyasztás megvédheti az idősebb egészséges embereket a rokkantságtól - mutatta ki egy új tanulmány.

Az ötven év felettiek, akik visszafogott mennyiségben fogyasztanak alkoholt, 25 százalékkal növelik esélyeiket arra, hogy nehézségek nélkül folytassák korábbi megszokott életvitelüket, sétáljanak, egyenek, fussanak, elvégezzék a ház körüli teendőket. A tanulmányt a Californiai Egyetem orvosi karának munkatársa, David Geffen vezette.

A kutatók nagy, nemzeti szinten reprezentatív mintát gyűjtöttek össze néhány év alatt, hogy megvizsgálják az alkoholfogyasztás és a fizikai korlátozottság közötti összefüggéseket. Az eredmények az American Journal of Epidemiology januári számában jelentek meg. "A kevés és közepes mennyiségű alkoholt fogyasztók számára az üzenet az, hogy nem kell aggódniuk, valószínűleg a szokásaik még a hasznukra is válnak" - mondta a kutatás vezetője, Dr. Arun S. Karlamangla. A kutatók meghatározása szerint ebbe a csoportba azok tartoznak, akik hetente 15 italnál kevesebbet vesznek magukhoz, ami a férfiak esetében nem haladja meg a napi ötöt, nők esetében pedig a négyet.

A tanulmány társszerzője, Dr. Alison A. Moore geriátriai adjunktus elmondta, hogy a tanulmányban feltüntették, mennyi italmennyiség elfogyasztása nem számít még iszákosságnak. A napi fogyasztás a része lehet a védelmi mechanizmusnak, magyarázta a doktornő. A tanulmány arra is felhívta a figyelmet azonban, hogy az egészségügyi problémákkal küszködő időseknek káros lehet az alkoholfogyasztás. Számukra az alkohol semmilyen előnnyel nem jár, mondta Karlamangla. "Ha betegséggel küzd, inkább ne igyon."

Két lehetséges oka van annak, hogy a betegek számára miért nem előnyös: az alkohol kedvezőtlen kölcsönhatásba léphet a gyógyszereikkel, vagy annyira legyengültek, hogy az már nem visszafordítható - állítja a tanulmány.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra