A testtartásunk erről árulkodik

HáziPatika

Ha nem kompenzáljuk mozgással a munkánkból adódó mozgásszervi problémákat, akkor a gyógytornász nagy eséllyel ránézésre meg tudja mondani, milyen munkát végzünk.

Anatómiailag eléggé változatosak vagyunk, ami az ízületeinket illeti. Nincs két egyforma gerinc, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen terhelésnek tesszük ki testrészeinket. Azzal, hogy nem terheljük az egyiket, legalább akkora gondot okozhatunk, mint a túlterheléssel. Az ülő, álló és aszimmetrikus mozgással járó munkák különböző hatással vannak a testünkre és a tartásunkra. Minden foglalkozásnak megvannak az ártalmai, ám ezek jó eséllyel megelőzhetők. Ha pedig időben felismerjük a problémát, akkor célzott tornával ellensúlyozni lehet a tüneteket. Az egyes foglalkozásokra jellemző panaszokról, valamint a leghasznosabb mozgásformákról Farkas Ildikó, a Duna Medical Center gyógytornásza mesél.

Derékfájás

A kőművesek, a rakodók és az egyéb fizikai munkát végzők leggyakoribb panasza a derékfájás. A sok emelés miatt a csípő, a térdízületek és a vállak környékén is jelentkezhet probléma. Ez igaz a kórházi ápolókra is, akik szintén sokat emelnek és hajolnak, a munkahelyi stressz miatt pedig gyakori az egész testre kiható izomfeszülés. Az egészségügyi dolgozók a tanulmányaik során kellő felkészítést kapnak a páciensek helyes mozgatására, azonban a váratlan helyzetekre - például a túlsúlyos beteg emelésére - ez nem terjed ki, így gyakoriak a sérülések. A gyógytornász sokat segíthet abban, hogyan lehet a mindennapi terhelést ellensúlyozni. A fizikai munkát végzőknél egy ergonómiai tanácsadás után általában egy egész testet átmozgató torna javasolt, amely a gerincre és végtagokra koncentrál.

hátfájás, nyakfájdalom, vállfájdalom, emelés, ülőmunka, állómunka
Az irodai dolgozók jellező panasza a nyak-, váll- és gerincfájdalom. Fotó: iStock

Nyak- és vállfájdalom

Az irodai dolgozók általános problémája az úgynevezett előre helyezett fejtartás, amely a nyak, a váll és a karok túlterheléséhez vezet, de a gerinc alsó részénél is okoz problémákat. A hivatásos sofőrökre is igazak a fentiek, hiszen a mozgásszegény életmód az ő esetükben is hasonló problémákat hoz magával. Ha valaki sokat ül, akkor dinamikus, az egész testet átmozgató, keringésjavító mozgásformákat javasol a gyógytornász. A megelőzésben segíthet egy ergonómiai tanácsadás, amelynek során elsajátítható a helyes testtartás ülés közben. Emellett különböző otthoni gyakorlatok is megtanulhatunk, amelyek ellensúlyozzák a napközben kialakult problémákat.

Gerincpanaszok, ízületi fájdalmak

Tévhitek a hátfájásról - nem csak az idősek betegsége! A részletekért kattintson ide!

Ha valaki sokat áll munka közben, akkor előbb-utóbb gerincpanaszai jelentkeznek. De gyakori ilyenkor a csípő, a térd és a láb ízületeinek fájdalma, illetve a kopásos probléma is. Hasznos lehet a szakember által vezetett gerinctorna, de sokat segíthetnek az egész testet átmozgató foglalkozások is.

Mikor menjünk gyógytornászhoz?

Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy milyen mozgásformát válasszunk, vagy már kialakult mozgásszervi panaszunk van, mindenképpen forduljunk szakemberhez, aki mozgásvizsgálatot végez és feltárja a problémákat. Az eredmények alapján kezelési tervet készít, amelyet az állapotváltozás alapján idővel átalakít. Egy gyógytornász számtalan technikát ismer és alkalmazfájdalomcsillapítására, az ízületek keringésének javítására, a mozgáspálya növelésére, illetve az izmok nyújtására és erősítésére.

Édesanyáknak is hasznos lehet

Az édesanyák számára is sok jó tanáccsal tud szolgálni a gyógytornász, hiszen a gyermek születése utáni első évben őket is gyakran érintik a nyak- és a vállproblémák. Ezért szülés előtt ajánlott kismamatornára járni, ahol nemcsak megváltozott testet mozgatják át, hanem a helyes emelési technikákat is megmutatják, ezzel megelőzve a későbbi sérüléseket. Szülés után pedig jó választás lehet a baba-mama torna is, ahol az édesanya erősödhet, és a gyermek is jól érezheti magát. Az újdonsült anyukáknál gyakran előfordulnak vizelettartási zavarok is - erre az intim torna lehet a megoldás.


Fontos azonban tudni, hogy minél tovább halogatjuk a kezelést, annál hosszabb lesz a gyógyulás is, a regenerációt ugyanis nem lehet siettetni. Egy elhanyagolt vállprobléma teljes megoldása például egy évet is igénybe vehet, míg időben elkezdett terápiával akár pár kezelés is elég lehet a felépüléshez.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-1, +4 °C
Minimum:
-8, -3 °C

Hazánkban hétfon délelőtt változóan, helyenként erősebben felhős lesz az ég, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag