A Szépség és a Szörnyeteg K&H gyógyvarázs módra

Majdnem ezer meghívott vendég nézhette meg a Szépség és a Szörnyeteg című előadást a K&H gyógyvarázs jubileumi éve alkalmából.

Az ország minden pontjából érkeztek gyerekek a november 29-i előadásra, a legnagyobb gyermekgyógyító intézményektől kezdve a kisebb vidéki rehabilitációs alapítványokig - tudatta közleményében a biztosító.

Az idén fél évtizedes gyógyvarázs program azért indult útjára, hogy - a program fő elemeként - pályázati úton orvosi műszerbeszerzési lehetőséghez juttassák a rászoruló intézményeket - a társadalmi felelősségvállalás jegyében.

"A teljes élethez a lelki egészség is hozzátartozik, ezért kezdetektől fogva kiemelten fontosnak tartjuk a fizikai mellett a lelki egészséget támogató programokat is. A 15 állomásos gyerekeknek szóló előadássorozat minden évben más mesével látogat el a kórházakban fekvő kis betegekhez. A program az elmúlt évek során összesen 73 helyszínen több mint 2 500 gyermeknek csalt mosolyt az arcára. Most egy helyszínen, közel ezer gyermeket és hozzátartozóit ajándékozhattunk meg ezzel a kedves történettel" - mondta Marko Voljč, a K&H Csoport vezérigazgatója.

A legnagyobb budapesti gyermekgyógyító intézményekből - a Bethesdából, a Pető Intézetből, Vadaskertből és a Heim Pál Gyermekkórházból - több százan érkeztek az előadásra. Emellett Debrecenből, Sátoraljaújhelyről, Szegedről és Pécsről közel 170 gyermek látogatott az Operettszínházba az Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért alapítványon keresztül. Az Egerben működő Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetségének gyermekei is örömmel fogadták el a meghívást.

A gyógyvarázs program a kezdetektől fogva a keretösszeg mellett több forrásból és új elemekkel bővítve igyekszik a rászorult intézményeket támogatni. Az öt év tapasztalata azt mutatja, hogy a program az egészségügy valódi igényeire igyekszik válaszolni. Ezt bizonyítják a számok is: az indulása óta már több mint 209 millió forint értékben 64 kórház, mentőszolgálat munkájához járult hozzá műszerekkel és orvosi berendezésekkel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra