A sokadik gyereknek már veszélyes a császármetszés

Nagyobb eséllyel szorulnak azonnali intenzív ellátásra a sokadik császármetszéssel született újszülöttek azokhoz képest, akik egy korábbi császármetszést követően hüvelyi úton születtek.

Császármetszés

Az előbbi csoportban a légzési nehézségek előfordulása és az oxigénpótlás szükségessége is gyakoribb. Az ismételt elektív (választott időpontban történő) császármetszéssel kapcsolatos költségek ráadásul jelentősen meghaladják a császármetszés utáni hüvelyi szüléshez kapcsolódó kiadásokat - jegyezte meg Dr. Beena Kamath a denveri Coloradoi Egyetem Orvostudományi Karának gyermekgyógyásza. Dr. Kamath vezette azt a kutatást, melynek eredményei az Obstetrics & Gynecology júniusi számában jelennek meg.

A cikk szerint a császármetszések aránya folyamatosan növekszik az Egyesült Államokban, 2006-ra már elérte a 31,1 százalékot. Az egyszer már császármetszéssel szült anyák esetében a következő ugyanolyan műtét esélye meghaladja a 90 százalékot. Szakértők még mindig nem tudnak azonban megegyezni abban, hogy a vajúdás és hüvelyi szülés megpróbálása, vagy az automatikus császármetszés jelenti-e számukra a megfelelő megoldást, mivel kockázat mindkét oldalon van.

Kamath és munkatársai az egyetem perinatális (születés ideje körüli) adatbázisból 343 olyan terhest választottak ki, akik az ismételt, elektív császármetszést választották, és 329 olyat, akik egy korábbi császámetszést követően a hüvelyi szülés megpróbálása mellett döntöttek. A kutatók összehasonlították a két csoportban az újszülöttkori intenzív ellátás gyakoriságát, az oxigénkezelés előfordulását, valamint a költségeket.

Az eredmények értékelése előtt tovább csoportosították a szülő nőket. A 343 elektív császármetszést tervező terhes közül 104-en előzetesen átestek a vajúdáson, míg 239-en nem. A természetes úton próbálkozók közül különböző okok miatt 85 esetben mégis szükség volt a műtétes befejezésre.

A kutatók megállapították, hogy a császármetszéssel születettek 9,3 százaléka és a természetes úton születettek mindössze 4,9 százaléka szorult intenzív ellátásra. A szülőszobán előbbiek 41,5 százaléka szorult oxigénkezelésre, míg utóbbi csoportban mindössze az újszülöttek 23,2 részesült oxigénpótlásban. Az intenzív osztályon a műtéttel világra jöttek 5,8 százalékánál, és a hüvelyi úton születettek 2,4 százalékánál kellett folytatni az oxigén adását. A természetes úton születettek átlagosan három napot, a többi három csoport tagjai átlagosan négy napot tartózkodtak a kórházban. A műtétes csoportok átlagosan 8268 dollár, a természetes úté 6647 dollár volt. Összességében azok az újszülöttek igényelték a legtöbb ellátást (és ennek megfelelően a legnagyobb anyagi ráfordítást), melyeknél az eredetileg tervezett hüvelyi szülés valamilyen okból mégis császármetszésben végződött, ám a csoport ennek ellenére jobb mutatókat produkált, mint a császármetszést tervezők csoportja.

Fontos tehát, hogy az első császármetszésről születő döntés megalapozott legyen, továbbá, hogy a nők tudatában legyenek, hogy császármetszés után is van lehetőségük később a hüvelyi szülésre. Ugyanebben a számban jelent meg, hogy a terhességi magas vérnyomás előfordulása az 1998-as 67-ről 81-re nőtt minden ezer terhességre vonatkozóan, ami miatt nő a terhesség alatti kórházi kezelések aránya is. Az intézeti ellátás sokszor veseelégtelenség, vagy légzési problémák miatt válik szükségessé.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra