A minta a rendőrök pártján

E. Zsanett feljelentése kapcsán néhány hete "fejét vesztette" a rendőrség, miközben öt emberét vesztegetés és nemi erőszak gyanújával eljárás alá vonták. Ők a szembesítés után hétfőn szabadlábra kerültek, s a tegnap nyilvánosságra került DNS, illetve műszaki szakértői vélemény is nekik kedvez.

A nyomozás érdekében elkészített műszaki, haemogenetikai és orvosszakértői szakvélemények az E. Zsanett feljelentése alapján meggyanúsított rendőrök ügyvédei szerint védenceiket igazolják. Ezzel szemben a feljelentő jogi képviselője a számukra tegnap átadott szakértői vélemények ismeretében is kitart amellett, hogy bizonyítékokat adott át az ügyészségnek, amelyek védence megerőszakolását támasztják alá. Tuza Péter az iratanyag áttanulmányozása után ma nyilatkozik bővebben a szakvéleményekkel kapcsolatban.

Magyar György , az egyik gyanúsított ügyvédje a Népszabadság megkeresésére nem akart részleteket elárulni, mert ezt még jogszerűen nem teheti meg, de általánosságban kijelentette, hogy az összes szakvélemény a védelmet támasztotta alá, s egyik sem alapozza meg a feljelentésben foglaltakat. - A biológiai anyagmaradványokat kutató vizsgálat a rendőrök egyikével sem megegyező férfitól származó DNS-profilt mutatott ki. A laboratóriumi nőgyógyászati vizsgálati anyag spermium jelenlétét nem igazolta. A térfigyelő kamera felvételét elemző műszaki szakértői vélemény pedig azt állapította meg, hogy a rendőrségi gépkocsiban három személy ült - magyarázza az ügyvéd.

Egy másik meggyanúsított rendőr védője, Somfainé Vajda Ágnes az orvosszakértői véleménnyel kapcsolatban azt mondta: a sértett sérülései a szakértő szerint két héten belüliek, de egy héten túliak. Vagyis a feljelentés napján megvizsgált E. Zsanett sérülései nem május 4-én, az állítólagos erőszak napján keletkeztek. A látlelet, amely az állítólagos nemi erőszak másnapján készült a lányról, olyan sérüléseket tartalmaz, amelyek az orvosszakértők szerint "nem keletkezhettek a sértett által megjelölt időben és körülmények között". A szakértő nem talált a sértett ruházatán a gyanúsítottaktól származó DNS-t. A lány ruháján, fehérneműjén nem találtak egyik rendőrtől származó DNS-t sem. A blúzán találtak két személytől származó DNS-t, de egyik sem az öt gyanúsított valamelyikétől származik. A rendőrök lefoglalt nadrágjain pedig nem találtak a lánytól nyomokat. Soltészné dr. Nagy Katalin annak az őrmesternek a védője, akit hétfőig Zsanett a megerőszakolásával vádolt, de a szembesítésen már úgy fogalmazott, hogy már nem biztos benne, hogy F. Zsolt gyalázta meg. - Zsanett előadását a rendelkezésünkre bocsátott 3 szakvélemény egyike sem támasztja alá - közölte Soltészné lapunkkal.

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kijelentette: az ügyészség folyamatosan értékeli a bizonyítékokat, és ha nincs újabb bizonyítási indítvány a védők részéről, akkor várhatóan egy-két héten belül lezárják a nyomozást. Hozzátette: a szakértők minden kérdésre egyértelmű választ adtak, így a Budapesti Nyomozó Ügyészség nem igényel kiegészítést.

A nyilványosságra hozott három szakvélemény nem tekinthető perdöntő bizonyítéknak. Elviekben történhetett erőszak biológiai anyagmaradvány nélkül is.

Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter tegnap a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: nem gondolja, hogy könnyelműen történt volna az ügy nyilvánosságra kerülése után a rendőri vezetők cseréje, ilyen döntések nem egy eset alapján szoktak bekövetkezni.

Ez egy olyan tanulsággal szolgáló ügy, hogy annak tapasztalatait a rendőri képzés tárgyává kellene tenni. Jó példa arra: milyen veszélyekkel jár az elhamarkodott általánosítás.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra