A mentősök ennyivel kaphatnak többet

Januártól újabb 10 százalékkal emelkedik az Országos Mentőszolgálat dolgozóinak bére.

Januártól az Országos Mentőszolgálat dolgozói az ágazati béremeléseken felül újabb, 10 százalékos béremelésben részesülnek, ami a kivonuló állomány mellett az adminisztratív, illetve fizikai munkát végző dolgozókra is kiterjed.

Újabb béremelések várhatók a mentőszolgálatnál, Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Dr. Csató Gábor egészségügyi béremelés béremelés mentők
Újabb béremelések várhatóak a mentőszolgálatnál

A kormány támogatása révén többlépcsős béremelés zajlik az Országos Mentőszolgálatnál. A 2016-os, átlag 26,5 százalékos béremelkedés után 2017 novemberétől 12 százalékkal nőtt a mentők alapbére, a novemberi béremelés a mentőgépkocsi-vezetőket, a mentőápolókat, a mentőtiszteket és a mentésirányítókat is érintette. Az orvosok bruttó 50 ezer forintos, a szakorvosok bruttó 100 ezer forintos emelésben részesültek. Alapbéremelés történt, tehát a különböző pótlékok tovább emelik a kereseteket.

Az Országos Mentőszolgálat fejlesztése a kormány számára kiemelten fontos, a mentődolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülésének fejlesztése folyamatos. A béremelések mellett a szakmai munka, a szakmai fejlődés segítése, a munkakörnyezet javítása a mentődolgozók testi és lelki egészségének támogatását és a hivatás társadalmi elismertségének javítását szolgálja.

Úgy nő a mentősök fizetése, hogy csökken Ahogy arról korábban a HáziPatika.com beszámolt, karácsony előtt kapták meg immáron megemelt fizetésüket az egészségügyi dolgozók azután, hogy megtörtént a bejelentett 12 százalékos béremelés. Sokan mégis kevesebbet pénzt kaptak, mint eddig. Hogy ez miként lehetséges, kiderül korábbi cikkünkből .

OMSZ-főigazgató: sikeres és aktív évet zárt a mentőszolgálat

Sikeres és fennállásának legaktívabb évét zárta tavaly az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) - erről a szervezet főigazgatója beszélt az M1 aktuális csatorna műsorában. Csató Gábor elmondta: 1,1 millió emberen segítettek a mentők tavaly, több száz szülést vezettek le, és ezer sikeres újraélesztést végeztek.

A sikerek között említette, hogy elindult egy újraélesztést segítő applikáció , valamint egy plakátkampányuk is. Csató Gábor emlékeztetett, hogy 193 mentőautó beszerzésére nyílt lehetőség tavaly, továbbá 1,3 milliárd forintból orvos- és mentéstechnikai eszközöket vásároltak. A fejlesztés 2018-ban is folytatódik - emelte ki -, hiszen további 117 mentőautó beszerzése fog megtörténni. Ezzel a mentőszolgálatnál futó gépkocsik átlagéletkora hat év lesz, ami fiatal flottának számít Európában - tette hozzá az OMSZ főigazgatója.

Csató Gábor: "Bármi jobb annál, hogy állunk és nézünk" "Az emberek nem tudják, hogy mit lehet tenni, illetve ha tesznek valamit, azzal ártanak-e. Sokszor találkozom azzal, hogy azért nem mertek segíteni, mert féltek, hogy valamit elrontanak. Sajnos azonban az eseménynél, amely ilyenkor bekövetkezik, vagyis a keringésösszeomlásnál és a halálnál rosszabb már nem történhet a beteggel . Tehát bármit is csinálunk, csak segíteni tudunk neki. Annál ugyanis bármi jobb, mintha csak állunk, nézünk, és várjuk a mentőszolgálat kiérkezését" - hangsúlyozta korábbi interjújában Dr. Csató Gábor az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra