A mentősök bére ennyivel fog nőni

A kormány jövőre 10, négy év alatt, 2016 és 2019 között pedig összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentőknél - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

645 ezer forint egy mentőorvosnak

Balog Zoltán hozzátette: ezt a tízszázalékos emelést az egészségügyi szakdolgozók tervezett béremelésén felül kapják az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársai 2018 januárjában, amelynek többletforrása 4 milliárd forint. A mentők napja alkalmából rendezett eseményen elmondta azt is, hogy a jövő évi költségvetés tervezetében mentésre 39,7 milliárd forint áll rendelkezésre, szemben a 2010-es 22,5 milliárddal.

Az átszervezendő védőnői szolgálatra is kiterjesztené a kormány az egészségügyi bértáblát. Részletek itt.

A miniszter emlékeztetett, hogy 2016. szeptember 1-étől átlagosan 26,5 százalékos egészségügyi béremelés történt, idén novembertől 12 százalékos lesz az emelés mértéke, majd 2018 és 2019 őszén további 8-8 százalékos emelésben részesülnek az egészségügyi dolgozók. A béremelésre fordított többlet ebben az évben 6,4 milliárd, jövőre pedig 7,5 milliárd forint lesz. Az emeléssel egy mentőorvos bére az átlag 390 500 forinthoz képest jövőre 645 ezer forint lesz, egy mentőtiszt bére pedig 242 300 forintról 460 112 forintra emelkedik.

Négy év alatt összesen 67 százalékos béremelést hajtanak végre a mentősöknél
Négy év alatt 67 százalékos béremelést hajtanak végre a mentősöknél (Fotó: Mihadák Zoltán/MTI)

Egymillió emberen segítettek

Balog Zoltán beszélt arról is, hogy az elmúlt években a mentőszolgálatnál komoly fejlesztések valósultak meg. Az elmúlt időszakban 496 új mentőautót vásároltak, és 193 gépkocsi beszerzése folyamatban van, amelyek már a 21. századi technikát képviselik. A 2010-től kezdődött infrastrukturális fejlesztések keretében harminc új mentőállomás épült az országban, 97-et pedig felújítottak. A miniszter közlése szerint a következő lépés a megfelelő munkaruházat biztosítása lesz.

Csató Gábor , az Országos Mentőszolgálat főigazgatója kifejtette, 7500-an dolgoznak a mentőszolgálatnál, és az elmúlt évben egymillió embernek nyújtottak segítséget. A mentőszolgálatnál dolgozókra joggal lehet büszke az ország, és az OMSZ vezetősége arra törekszik, hogy a betegellátást végző munkatársak szakmai tudását fejlesszék, javítsák a munkafeltételeket, növeljék anyagi és erkölcsi megbecsülésüket. "Ha ezekben sikeresek vagyunk, akkor a mentőszolgálat eredményesebb lesz, még több életet menthet meg; ez a legmagasabb rendű cél" - fogalmazott a főigazgató.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra