A megyei kórház nem köt szerződést az egészségbiztosítóval

Kétszáz álláshely megszűnik a Baranya megyei kórházban, a fenntartó több százmilliós kölcsön folyósítására kényszerül.

Egyre kilátástalanabb a helyzete a regionális feladatokat ellátó megyei kórháznak, a ránk kényszerített változtatások következményei (42 százalékkal csökkent az aktív ágyszám) pedig egyre puskaporosabbá teszik az intézményen belüli hangulatot. Ma már nem lehet mást hallani sem a szakmai személyzet, sem a betegek részéről mint elégedetlenséget , felháborodást és panaszt - kommentálta a jelen állapotot Horváth Zoltán , a Baranya megyei közgyűlés egészségügyi ügyekért felelős alelnöke.

Miközben a minisztérium által vázolt állítólagos hosszú távú jövő itt helyben csak napokra látható előre, hiszen újabb és újabb olyan információk látnak napvilágot, amelyekhez szinte egyik óráról a másikra kellene alkalmazkodni. Ez ami nem lehetséges, annyi viszont már most tudható, hogy kétszáz álláshely megszüntetésére kényszerül a fenntartó - közölte kérdésünkre az alelnök. Ebből 123 fő képzett kórházi szakalkalmazott (orvos, nővér, ápoló) , 48 fő kisegítő, és hét gazdasági szakember. Az intézményben meglévő 22 üres státusz pedig gyakorlatilag elveszettnek minősíthető, hiszen betöltésükre nincs többé lehetőség. Arról, hogy személy szerint kik kerülnek leépítésre, a kórház vezetése hozza meg a végső döntést.

Az elbocsátások miatt már felvettük a kapcsolatot a munkaügyi központtal és az érdekképviselettel is. A baj az, hogy nem csak a megyei kórházban, de minden baranyai, illetve pécsi fekvőbeteg-intézményben hasonló léptékű radikális leépítésre kerül sor, az így feleslegessé váló több mint hatszáz ember újbóli munkába állítása több mint kétséges - ez derült ki a munkaügyi központtal való egyeztetések során.

Horváth szerint ekkora tömeg azonos profilba tartozó munkaerő piaci elhelyezésére a szakmai szervezetek nincsenek felkészülve.

A másik probléma pedig az, hogy a kórházban a meglévő krónikus ágyszám két és félszeresére nőtt, viszont hiányzik mögüle az a szakmai személyzet, akik akár a rehabilitációs, akár az orvosi krónikus ellátásban szakmailag kompetensek lennének. Mert azt senki nem gondolhatja komolyan: ha egy ma még sebészeti, vagy szülészeti aktív ágyat, holnaptól krónikussá nevezünk ki, akkor az ahhoz rendelt feladatot ugyanaz a személyzet tudja ellátni, aki tegnap még egy aktív sebészeti ágy mellett dolgozott. A minisztérium ugyan korábban tett említést arról, hogy lesz lehetőség átképzésre, de erre nincs idő, hiszen néhány nap múlva már az új struktúra szerint kellene működniük az intézményeknek.

Többek között ezért állítjuk, hogy a helyzet eszement, mert hiányoznak az átalakítás mögül az alapvető feltételek, még mindig nincsenek meg a konkrét beteg utak sem.

Emellett más gondja is van a megyének: folyamatosan érkeznek a kérések a kistérségi kórházaktól , hogy segítsük a hozzánk történő integrációjukat. Ma is két kórházzal folytatok ez ügyben tárgyalást, de bármennyire átérezzük a települések aggodalmát, senkit nem tudok bíztatni, hiszen a mi intézményünket is megcsonkították, emellett a kórház több mint 1,7 milliárdos tartozást görget maga előtt. Az alelnök leszögezte: a legutóbbi közgyűlésen életmentő gyorssegélyként 250 millió forintos kölcsönt szavaztak meg a saját fenntartású intézményük részére azért, hogy legalább a működést biztosítani tudják.

Amikor a végső ágyleosztás megtörtént, a megye két levelet is írt : egyet a miniszternek címzett, a másikat pedig a pénzügyi tárcához juttatták el. A hivatalos dokumentumban azt kérdezték, hogy az elbocsátások utáni pénzügyi konzekvenciákat miképpen képzelik az érintett tárcák. Amíg az egészségügyi minisztériumhoz küldött levél válasz nélkül maradt, addig a PM államtitkára közölte: biztosítanak e célra egy 50 milliárdos elkülönített alapot, amire majd pályázni kell, ám ez az összeg a költségeknek csupán az 50-60 százalékát biztosítja. Baranya esetében ez azt jelenti, hogy a megyének a hiányzó másik 50 százalékot saját erőből kell majd finanszíroznia. Ez pedig azért érthetetlen, mert az átalakítást valójában kikényszerítette a minisztérium.

A hírek szerint állítólag támogatás is lesz, de ez csak a 400 ágy feletti kórházakat érinti. A sunyiság ebben pedig az, hogy a területi kórházak zöme éppen nem éri el a támogathatóság határának limitjét- mondta a szakember.

Kérdésünkre, szándékozik-e a megyei közgyűlés mint kórházfenntartó megkötni az április elsejétől már érvényes, új szerződést az OEP-el, az alelnök kijelentette: az adott feltételek mellett nem köti meg a kórház az egészségbiztosítóval a szerződést. Mindezt Horváth azzal indokolta, hogy a kórház menedzsmentje már kiszámolta az új, április elsejétől várható OEP finanszírozás összegét. A pontos számvetés elkeserítő mérleget mutatott. Az összegzés a megyei kórház esetében havonta 70 millió forint hiánnyal számol, ami évente 800 millió forint veszteséget jelent csak a Baranya megyei kórház esetében. Ezt a hiányzó összeget pedig a fenntartó közgyűlés egyszerűen nem fogja tudni pótolni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra