A második "első lépésért" - bemutatkozik a SZTE Ortopédiai Klinikája

Újra járni tanítani valakit a balesete után, esetleg megtanítani minél teljesebb életet élni csípőprotézissel is. A Szegedi Tudományegyetem Ortopédiai Klinikáján erről szólnak a mindennapok.

A 60 ágyas Ortopédiai Klinika a szegedi Új Klinika épületében található, ahol műtéti és konzervatív kezeléseket egyaránt végeznek. Kórtermeik két- illetve hatágyasak, a posztoperatív kórtermek a csípő- és térdprotetizált, valamint a gerincműtött betegek biztonságos ellátását teszik lehetővé.

Történet, előzmények

1981-ben a szegedi II. sz. Sebészeti Klinikán még közös osztályként működött a Baleseti és Ortopédiai Osztály, majd ennek jogutódjaként 1989-ig az Idegsebészeti Klinikán látták el az ortopédiai betegeket - az Ortopédiai Klinika megalakulásáig.

2007 őszétől az Ortopédiai Klinika tevékenységi köre a mozgásszervi rehabilitációs osztállyal egészült ki. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Ortopédiai Klinika Rehabilitációs Osztályán mozgásszervi betegségek okán kialakult fogyatékosság rehabilitációjával foglalkoznak.

A rehabilitációt rehabilitációs szakorvos, gyógytornász, ergoterapeuta, nővér, szociális munkás, logopédus, ortopéd műszerész, pszichológus és fizioterapeuta végzettségű szakembercsoport látja el. A rehabilitáció célja a fogyatékos emberek minél nagyobb önállóságának elérése.

Amiért itt dolgoznak...

Szegedi Tudományegyetem
Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Ortopédiai Klinika
Az életkor növekedésével egyre több ember szenved az ízületek kopásos betegségeiben, nagy részük protézis beültetésére szorul. A csípő- vagy térdprotézis beültetése után bizonyos esetekben a mindennapi tevékenységek tartósan akadályozottak, ezért szükséges a rehabilitáció.

Egyre több közlekedési és egyéb baleset sérültjeinek életét lehet megmenteni, azonban ezek az emberek az intenzív osztályról még nem tudnak hazamenni. A rehabilitáció során meg kell tanítani nekik az ágyból való felülést, az ágy szélére történő kiülést, a felállást, a járást sík talajon segédeszközzel, a járást lépcsőn, illetve egyenetlen talajon. Önálló étkezés, tisztálkodás, mosakodás, toalett használat, felső és alsó testfél öltözködése, a mindennapi tevékenység begyakorlása, ágyból karosszékbe való átülés, kerekesszékből WC-re való átülés - ezeket is mind-mind újra kell tanulni, így később a sérült akár képessé válhat a baleset előtti munkájának elvégzésére is.

Gerincsérülés, agyi infarktus után szintén különböző bénulások alakulhatnak ki. A bénult embert meg kell tanítani segédeszközzel újra járni, vagy ha ez nem lehetséges a "kerekesszékes" életmódra.

A rehabilitált ember és családtagjainak folyamatos képzése szükséges. A fogyatékos embert fel kell készíteni az otthoni életre, tanácsokat kell adni otthona átalakítására, akadálymentesítésére, bútorok, szőnyegek átrendezésére.

Az alapítvány

A mozgásszervi betegségek és balesetek okán kialakult fogyatékosság rehabilitációját kívánja elősegíteni "A második első lépésért" Rehabilitációs Alapítvány. A közhasznú alapítvány célja:

  • az osztályon rehabilitált fogyatékos emberek rehabilitációját segítő műszer- és eszközfejlesztése
  • az osztályon rehabilitált fogyatékos emberek segédeszközzel történő ellátásának támogatása
  • a rehabilitációs osztályon dolgozók szakmai továbbképzése, munkakörülményeik és feladatellátásuk tárgyi feltételeinek támogatása
  • a rehabilitációt végző team tudományos munkában való részvételének segítése
  • a fogyatékos ember és családtagjainak, hozzátartozóinak képzése, oktatás szervezése.

Szegedi Ortopédiai Klinika
Főigazgató: Prof. Dr. Tóth Kálmán tanszékvezető egyetemi tanár
Osztályok száma: 3 - aktív fekvő osztályok és mozgásszervi rehabilitációs osztály
Kórházalapítás: 1989.
Vonzáskörzet: Csongrád-, Bács-Kiskun- és Békés megye
Ellátott fekvőbetegek száma: aktív fekvőbeteg osztályon 1658 fő, mozgásszervi rehabilitációs osztályon 329 fő (2009.)
Ellátott járóbetegek száma: 17526 fő (2009.)
Orvoslétszám: 11
Egészségügyi szakdolgozói létszám: 33
Alapítvány: "A második első lépésért" Rehabilitációs Alapítvány
Bankszámla száma: 11735005-20539089 Adószáma: 19561084-1-06
Adószáma: 19561084-1-06

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra