A látást gyógyítják 1921 óta

Kilencven éve töretlen lendülettel dolgoznak a szakorvosok a Szegedi Tudományegyetem Szemészeti Klinikáján, ahol három megye vonzáskörzetéből fogadják a betegeket. Ismerjük meg az intézményt!

A Szegedi Tudományegyetem Szemészeti Klinikája 1921-ben alakult, a Kolozsvári Egyetem Szegedre költöztetésével. A vidéki szemklinikák a helyi kórházi szemosztályokon jöttek létre, szemben a szegedivel, ahol is az önálló Állami Szemkórház 80 ágya jelentette a bázist.

A klinika hagyományosan a területi szakellátás központja lett, és részben ma is a régi szemkórház épületében működik. Imre József 1909-ben még Kolozsvárott kapott tanári címet, majd lett a Szemészeti Klinika első professzora. Munkáját - gyakori távolléte miatt - a klinika adjunktusa és magántanára, Ditrói Gábor segítette, aki 1924-ben, Imre professzor nyugdíjaztatása után került az intézet élére.

A fejlődés évei

A gyakorlati munka ekkor kezdődött meg igazán. Halála után Radnót Magda irányította a Szemészeti Klinikát néhány hónapig, majd budapesti invitálásnak engedve még ebben az évben az I. sz. Szemészeti Klinika tanszékvezetője lett. Ekkor nevezték ki Kukán Ferencet az intézet élére. 1951-1969 között igazgatta a klinika munkáját, szépítette, alakította, ennek eredményeként 1960-ban megújult a Tisza-parti épület. A hagyományos fehér falakat a zöld szín váltotta fel, modern műtőt építtetett, rendezetté tette a klinika könyvtárát, kutató laboratóriumokat alakított ki, és kényelmes társalgót, ebédlőt hoztak létre. A műtéti osztályon 1, 2, 3 ágyas szobákat alakítottak ki a betegek számára, a konyhából liften érkezett a zárt jénai edényben szállított étel, a dolgozóknak is kialakították a fürdőt. Ekkor épült a klinikához tartozó 234 férőhelyes tanterem, amely az egész egyetem oktatását szolgálja.

Kukán professzor utóda Kahán Ágost lett 1969-ben. Kahán professzor 1984-ig igazgatatta a Szemészeti Klinikát, és a retina patofiziológiájával foglalkozott. Ő alakította ki a klinika első elektrofiziológiai laboratóriumát, munkatársaival modern ortoptikai rendelést fejlesztettek ki.

Bevezette a fúziós-frequencia vizsgálatokat, és igen sikeresen operált retina leválást. Külön "ablatio retinae" és "glaucoma" osztályt alakít ki, támogatta az immunológiai kutatómunkát, fejlesztette a kémiai laboratóriumot.

1984-ben Süveges Ildikó követte a katedrán. Süveges professzornő tette általánossá az elülső szegment mikrosebészetét, megteremtette a vitreoretinális sebészetet, és kialakította a klinika gyermekszemészeti részlegét, emellett pedig ultrahang és kórszövettani laboratóriumot hozott létre. Fejlesztette a klinika könyvárát, kialakított egy második műtőt, a lézer laboratóriumot.

A Semmelweis Egyetem I. sz. Szemészeti Klinika tanszékvezető egyetemi tanári állásának elfogadása után Hammer Helga tanárnő irányította egy évig a Klinikát, munkatársaival elindította a kontaktlencse laboratórium működését.

A kilencvenes évek lendületével

1993-tól a mai napig Kolozsvári Lajos professzor irányítja a klinikát, ezalatt az idő alatt a klinikai helyiségek belső átalakításával korszerűbb vizsgálók, szemináriumi helyiségek létesültek. Az oktatási törzsanyag (dia- és videotár, könyvtár, CD-anyag) az elmúlt néhány évben bővült, megkezdődött az ambuláns tevékenység számítógépes rögzítése. Bevezették az egynapos sebészeti ellátást, pályázati segítséggel. Új, nagy értékű komputerizált műszerek beszerzésével javult az ambuláns diagnosztika és gyógyító munka. Létrejött a Szegedi Kontaktlencse Magánalapítvány is, mely nagymértékben hozzájárul a klinika orvosainak továbbképzéséhez, kutatómunkájához, külföldi tanulmányútjaihoz és a könyvtár fejlesztéséhez.

Szegedi Tudományegyetem Szemészeti Klinikája
Főigazgató: Prof. Dr. Kolozsvári Lajos
Kórházalapítás: 1921.
Vonzáskörzet: Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye
Ellátott fekvőbetegek száma: 3.592 fő/év 2009.
Ellátott járóbetegek száma: 74.084 fő/év 2009.
Orvoslétszám: 22
Egészségügyi szakdolgozói létszám: 44
Alapítvány: Szegedi Kontaktlencse Magánalapítvány
Bankszámla száma: Szeged Partiscum Takarékszövetkezet 57600101-10001569

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra