A környezetszennyezés májbetegséget okozhat!

A környezetszennyezés hozzájárulhat ahhoz, hogy egyre többen szenvednek májbetegségben a felnőtt amerikaiak közül, állítja egy új tanulmány.

Matthew Cave a Louisville Egyetemről munkatársaival tanulmányozta a szennyezőanyagok szerepét a májbetegségek kialakulásában. 4 500 ember adatait dolgozták fel, akik 2003-2004-ben részt vettek az úgynevezett Nemzeti Egészségügyi és Táplálkozási Felmérésen.

Megvizsgálták 111 gyakori szennyezőanyag alacsony koncentrációban, de hosszú távon való jelenlétét, például az ólomét, a higanyét,

Májzsugor a poliflórozott bifenilét, a rovarirtó szerekét, továbbá azt, hogy milyen összefüggésben lehetnek a mással nem magyarázható májbetegségek kialakulásával.

A kutatók elmondása szerint a vegyszereket a résztvevők több mint 60 százalékának szervezetéből kimutatták. "Tanulmányunk felfedezte, hogy az amerikai felnőttek több mint harmada májbetegséggel küzd. Az arány azután is megmaradt, hogy más rizikófaktorokat kizártak, mint az alkoholizmus vagy pedig a hepatitis fertőzés" - nyilatkozta Cave.

"Tanulmányunk szerint ezen esetek némelyike a környezetszennyezésnek tulajdonítható, azután, hogy rögzítettük az elhízás faktorát, mely szintén a májbetegségek kialakulásának kockázati tényezője."

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra