A kivizsgálás a cég ajándéka

A szolgáltatók szerint növekszik a cégek igénye a betegségmegelőzést célzó szűrésekre. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a multik kezdeményezései a kisvállalkozások aktivitásán is javíthatnak.

A magyarországi cégek egészségkultúrájában jelen van a világszínvonalú gyakorlat, de ezzel egy időben a "sötét középkor" is. Alapvetően a vállalkozások piaci pozíciója és rövid, közép-, illetve hosszú távú tervei határozzák meg, miként gondolkodnak vezetői az egészségre, annak megőrzésére szánt időről, pénzről, energiáról - véli Kapás Zsolt, az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület (Emegy) elnöke.

- A cég méretétől függetlenül egyre több helyen adnak a dolgozóknak juttatásként szűréseket - tudtuk meg Illanitz Elemértől, Budapest első ötcsillagos klinikája, a Dr. Rose Klinika vezetőjétől. A szakember szerint azok a kis- és középvállalkozások, amelyek odafigyelnek kollégáik mentális és fizikai állapotára, évente megközelítőleg hárommillió forintot költenek a szűrésekre és egyéb egészségügyi szolgáltatásokra. A cégek jellemzően évente egy alkalommal végeztetnek menedzser- és általános szűréseket. A vezetőknek a kezdő lökést legtöbbször még mindig a panaszok megjelenése adja.

- Sokszor diagnosztizálunk szív- és érrendszeri megbetegedéseket, különösen magas vérnyomást. A nőknél gyakran találunk még időben, teljes biztonsággal megállítható, rákmegelőző állapotú nőgyógyászati elváltozásokat, és általános probléma a mozgáshiányos életmód, az ülőmunka következtében kialakult túlsúly, ízületi panasz - mondta Illanitz Elemér. A vállalkozások a foglalkozás-egészségügyi szűréseken kívül az "alapcsomagba" tartozó labor- és belgyógyászati vizsgálatokat, EKG-t, hasi ultrahangot, szemészeti szűrést, nőgyógyászati citológiai és mammográfiai vizsgálatokat végeztetnek. Az alapcsomagot mellkasröntgennel, terheléses EKG-val, indokolt esetben szívultrahanggal, az alsó végtagi verőerek vizsgálatával, sebészeti szolgáltatásokkal kiegészítve is sokan kérik, ezeken kívül népszerű a kardiológiai szűrés, ami laborvizsgálatot, szívultrahangot, nyugalmi és terheléses EKG-t, illetve arteriográfos érvizsgálatot foglal magában.

- Ma már sok veszélyes betegség, mint például a vastagbélrák, fájdalommentesen szűrhető, de ezeknek a vizsgálatoknak a létezéséről az emberek nagy része nem is tud - hívja fel a figyelmet Illanitz Elemér.

Pohl Tibor szülész-nőgyógyász, klinikai onkológus szakorvos cége, az International Contact Club (I. C. C.) a tagdíj fejében évente egyszer tetőtől talpig komplett szakorvosi szűrővizsgálatot végez az ügyfeleken. - A rák és az infarktus ellen akkor léphetünk fel hatékonyan - és ez a két betegség évente tízmillió emberből 100 ezer halálát okozza -, ha a lehető legkorábbi stádiumban felismerjük a kórt - vallja Pohl. - Magyarországon jelenleg tízezernél is többen járnak hozzánk, 70 százalékuk cégvezető, tehát éppen a leginkább veszélyeztetett körbe tartoznak - teszi hozzá.

Az I. C. C. ügyfelei jelenleg több mint egy tucat intézményben - a többi között a debreceni Kenézy Gyula Kórházban, a kecskeméti megyei kórházban, a szegedi Orvostudományi Egyetem szakellátójában, a zalaegerszegi megyei kórházban vagy a győri Petz Aladár Kórházban - szombatonként előre egyeztetett időben vehetnek részt a 3-4 órát igénybe vevő szűréseken. Ezt követően egy szív alakú matricát kapnak - ez jelzi, hogy az illető kivizsgált személy -, valamint egy kártyát, amelyen olvasható a tulajdonos donornyilatkozata, allergiái, krónikus betegségei, egy sor olyan információ, amely a sürgősségi betegellátáshoz szükséges.

- Ha baleset vagy rosszullét esetén valaki nem tudja felmutatni az S. O. S. életmentő kártyát, a jellegzetes matricát látva az orvos vagy a mentős 24 órás diszpécserszolgálatunknál azonnal tájékozódhat a beteg adatairól, és mire a mentő beér a kórházba, az utolsó adatok már ott várják az ellátókat. Nemzetközi hálózatunk segítségével Pozsonyban, Moszkvában is azonnal megtaláljuk azt a helyet ügyfeleinknek, ahová fordulniuk kell - magyarázta Pohl Tibor.

Az éves klubtagság 70 ezer forintba kerül, a jól menő cégek általában ezt igénylik a vezérkarnak, a középvezetőknek a 40 ezer forintos, korlátozottabb szolgáltatást nyújtó csomagot kérik. - Tömegesen küldik munkatársaikat a szívinfarktust megelőzendő, érvizsgálatra is. Ezt a 15 perces ellenőrzést Magyarországon bárhol elvégezzük - mondta az I. C. C. vezetője, akinek tervei szerint a közeljövőben további 16 városban (például Sátoraljaújhelyen, Szolnokon, Békéscsabán, Gyulán és Kaposvárott) teszik elérhetővé a teljes szűréseket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra