"A kísérleti gyógyszer volt az utolsó reményem"

A klinikai gyógyszervizsgálati programra jelentkezők olyan készítményeket próbálhatnak ki, amelyek még nem kerültek fel a patikák polcaira. Résztvevők meséltek a tapasztalataikról.

Erdélyi László hosszú évek óta szenved krónikus obstruktív légúti betegségben, vagyis COPD -ben. A megbetegedés a légutak tartós beszűkülésével jár, ami miatt már a rövidebb, kevésbé megerőltető mozgástól is nehezen szedte a levegőt. A nyugdíjas Németh Miklósné csontritkulás miatt járt rendszeresen kezelésre, és betegsége miatt visszatérő fájdalmak is gyötörték. Molnár Gézánét pedig egy vállsérülést követően kínozták elviselhetetlen fájdalmak, ami miatt több szakembert is felkeresett, a panaszokat azonban sokáig senki sem tudta megszüntetni. A három, teljesen eltérő kórtörténetben a közös pontot a klinikai kutatások jelentették: mindegyik beteg jelentkezett egy itthon futó gyógyszervizsgálati programba, az általuk is tesztelt készítmények pedig megoldást nyújtottak a problémáikra.

Hogyan lesz egy vegyületből gyógyszer? Akár több éves munkával felfedezni egy vegyületet, egy új hatóanyagot, csak az első lépés egy új gyógyszer piacra dobása felé. Ahhoz, hogy biztonságos és hatásos gyógyszereket kapjanak a betegek, több éves ellenőrzésen, engedélyeztetésen kell átesniük. Kattintson !

"Ájulásig fokozódó fájdalmaim voltak"

"Tavaly szeptemberben egy ügyetlenebb emelést követően a jobb vállam fájni kezdett. Bizonyos mozgásoknál iszonyatos, ájulásig fokozódó fájdalmat éreztem, ezért felkerestem a háziorvosom, aki röntgenre küldött, és felírt néhány készítményt. A röntgent ultrahangos és MR-vizsgálat is követte, a fájdalom azonban megmaradt, ezért más megoldást kezdtem keresni" - mondta el a HáziPatika.com kérdésére Molnár Gézáné. Egy ismerőse javasolta neki, hogy jelentkezzen egy klinikai gyógyszervizsgálatra, ezért fel is kereste az ezzel foglalkozó egyik budapesti intézetet. Itt megtudta, hogy éppen erre a panaszra fejlesztettek ki egy még kísérleti stádiumban lévő krémet, amit ő maga is kipróbálhat. Utolsó reménye ez a készítmény volt, ezért úgy döntött, belevág a programba.

A klinikai kutatási programban jelentkezők korábban juthatnak hozzá bizonyos készítményekhez
A klinikai kutatási programban jelentkezők korábban juthatnak hozzá bizonyos készítményekhez

A krémet napi 4-5 alkalommal kellett a fájó területre kennie, és rendszeresen kontrollvizsgálaton vett részt, ahol az orvosok a javulását követhették. A krém és a mellette alkalmazott gyógytorna együttesen meghozta a kívánt eredményt: panaszai már az első napokban csökkentek, a másfél hónapos tesztidőszak végére pedig szinte teljesen tünetmentessé vált.

"Amikor az ember a lépcsőn felsétálva is fullad, és elviselhetetlen köhögés fogja el, akkor döbben rá, hogy valamit tenni kell" - mondta el Erdélyi László. A férfi egy csontritkulás-szűrés kapcsán hallott a krónikus obstruktív légúti betegség kapcsán indított programról. Mivel a betegség őt is érintette, úgy döntött, hogy belevág. Mint mondta, a kutatásban részt vállalókra többféle kötelezettség is hárul - naplót kell vezetni, időnként kontrollvizsgálatokra járni -, kárpótolta azonban, hogy panaszai a féléves vizsgálat alatt enyhültek.

A klinikai vizsgálatok hatásai

Magyarországon az európai átlaghoz képest is kimagasló a klinikai kutatások, illetve az abban résztvevő személyek száma. Évente nagyjából 20 ezer ember vállalkozik rá, hogy elsőként próbáljon ki egy új, forgalomba még nem került készítményt. Ez jó a betegnek, hiszen az elsők között próbálhat ki egy patikákig még el nem jutott (ám korábbi fázisokban már tesztelt, így veszélyt nem jelentő) készítményt, illetve jó a fejlesztő cégnek is, amely részletes visszajelzéseket kap a termékről. A társadalomnak is hasznos, hiszen a betegségek kezelésére szolgáló készítmények előbb kerülhetnek ki a patikák polcaira, illetve a magyar állam is komolyan profitálhat belőle: az itthon végzett klinikai vizsgálatok évente átlagosan 90 milliárd forint értéket adnak a gazdaságnak és 34-38 milliárd forint adóbevételt hoznak.

Az alapbetegség és a kezelésére szolgáló készítmény függvényében néhány héttől több évig is húzódhat egy ilyen kutatás. "Egy átlagos klinikai vizsgálat fél-egy évig tart, de a belgyógyászati készítményeknél, koleszterinszint-csökkentőknél 2-5 évig is tarthat a tesztelés. A csontritkulás kezelésére szolgáló készítmények tesztelése szintén hosszabb folyamat, több évre van ugyanis szükség ahhoz, hogy a kalcium beépüljön a csontokba" - magyarázta Dr. Patai Valentina, a Synexus vizsgálatvezető főorvosa. A kutatásokhoz nem csatlakozhat mindenki, életkora, egészségi állapota vagy testsúlya miatt a jelentkezők egy részét kizárják. Aki azonban bekerült, annak a főorvos szerint végig követik az egészségi állapotát, szükség esetén pedig más vizsgálatot is elrendelhetnek, vagy a gyógyszer szedésének leállításáról dönthetnek. Emellett pedig maga a beteg is bármikor dönthet úgy, hogy kiszáll a programból, nem köteles végigcsinálni - mondta a főorvos.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Többnyire borult idő várható, majd a déli, kora délutáni óráktól az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró, és rövidebb időre a nap is előbukkanhat. Szitálás, kisebb eső előfordulhat az országban akár több helyen is. Az általában északnyugati, nyugati irányú szelet a Dunántúl északnyugati részén élénk, olykor esetleg erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között várható. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra