A "hulladék-disznóság" ellen az osztrák tiltakozás szengotthárdiaknak nagy segítség

A Szentgotthárd közelébe tervezett hulladékégetőről tartott az osztrák zöld párt burgenlandi szervezete információs rendezvényt a környékbeli osztrák lakosság számára április 13-án a Heiligenkreuzban. A rendezvény apropóját az adta, hogy a szervezet szerint az ottani lakosság csak kevés vagy semmilyen információval nem rendelkezik a beruházásról. Az osztrák zöld párt tudvalevőleg határozottan elutasítja a hulladékégető tervét. A közönség soraiban ott ült a BEGAS AG vezérigazgatója, Rudolf Simandl, és projektvezetője, Franz Schwenninger is. A fórumon az Ausztriából érkező káros környezeti hatások megszüntetése céljából alakult szentgotthárdi civil összefogás, a  Pro Natura St Gotthard (PRONAS) tagjai is részt vettek.
A fórum elején Christiane Brunner, a zöldek jennersdorfi szervezetének képviselője köszöntötte a szépszámú közönséget. Elmondta, hogy a rendezvény célja az, hogy tájékoztassák a környék lakosságát arról, hogy milyen hatásai lehetnek a projektnek a régióra.
Ezt követően Josko Vlasich beszélt a hulladékgazdálkodás helyzetéről Burgenlandban. Elmondta, hogy az ottani hulladékgazdálkodási törvény kimondja, hogy a hulladék lehetséges elkerülése a legfontosabb, a keletkező hulladékot pedig, ha lehet, újra kell hasznosítani, az égetés csak a legvégső megoldás lehet. Burgenlandban évente 35 ezer tonna kommunális hulladék keletkezik, a tervezett hulladékégetőben viszont 200 ezer tonnát égetnének el egy évben.
Ezután újra Christiane Brunner következett, a projekt jelenlegi állapotát vázolta fel. A közeljövőben tervezi a beruházó a környezeti hatástanulmány elvégzését, de egyelőre nem vonták be a lakosságot a tájékoztatásba. Magyarországon már több, mint 8 ezer aláírás gyűlt össze a projekt ellen, Ausztriában viszont alig vannak információk a beruházásról. A cég a hulladék 70 %-át vasúton, 30 %-át közúton kívánja ideszállítani.
Jürrien Westerhof, a Greenpeace aktivistája a burgenlandi közúti forgalom aggasztó növekedéséről, és az ezzel összefüggő, levegőben lévő magas szén-dioxid- és finompor-koncentrációról beszélt, ami a beruházással együtt járó közúti szállítás miatt még tovább emelkedne.
Wolfgang Kühn, a BIGAS (polgári kezdeményezés a "hulladék-disznóság" ellen) képviseletében a tervezett hulladékégető egészségre gyakorolt káros hatásairól tájékoztatott. Hangsúlyozta, hogy szinte lehetetlen felsorolni azt a sok káros anyagot, amit a létesítmény kibocsát. Ezek közül kiemelte a dioxinokat, amelyek már nagyon alacsony koncentrációban is veszélyesek, és soha nem ürülnek ki az emberi szervezetből. A káros anyagok a táplálékláncon is végigmennek, ezért is különösen veszélyeztetett az annak csúcsán lévő ember. A mért kibocsátás hiába marad a határértékek alatt, a káros hatások az évek során összeadódnak, és növelik a rákos betegségek és a születési rendellenességek kockázatát.
Joachim Tajmel a természetvédelmi szövetség képviseletében feltette a kérdést, hogy miért akarják 100 km-ről, ipari területekről a hulladékot egy natúrpark közvetlen közelébe szállítani.
Joób Márk, a PRONAS képviseletében elmondta, hogy a Szentgotthárdon és környékén élő magyarok, akik számára Ausztria  mindig követendő példa volt, most mélységesen csalódtak az osztrákokban. Hangsúlyozta, hogy a magyaroknak nem az osztrákokkal általában, hanem magával a beruházóval van problémájuk, bár kétségtelen, hogy a Rába több éve tartó habzása, a Lapincs sóterhelése, és a tervezett hulladékégető a jó viszony megromlásához vezethet. Fényképek segítségével mutatta be a már meglévő káros környezeti hatásokat és az ipari park osztrák oldalán üzemelő biomassza-erőmű közvetlen közelében talált kommunális hulladékot, melynek mennyisége az eltelt egy hét alatt szemmel láthatóan növekedett.
Ezt követően a jelenlévők kérdezhettek és mondhatták el véleményüket. Egy helyi lakos elmondta, hogy régebben Bécsben, az ottani hulladékégető-erőmű közelében élt, és a tiszta levegő miatt költözött Burgenlandba, ezért tiltakozik a beruházás ellen. Egy hölgy a burgenlandi idegenforgalom védelmében emelte fel szavát. Elmondta, hogy a tervezett beruházás veszélyezteti a turizmust, a környékbeli szállodákban, vendéglátóhelyeken, fürdőkben dolgozó rengeteg ember munkahelyét, amelyeknek a száma többszöröse a BEGAS által teremtett munkahelyek számának.
Egy, a Begas cégnél dolgozó mérnök a szűrőrendszer nagy hatékonyságáról és a létesítmény veszélytelenségéről beszélt. Erre a zöldek azt válaszolták, hogy az ipari parkban működő Lenzing Lyocell gyár nyilván a jelenleginél olcsóbb energiát szeretne, a szűrők előírt rendszerességgel történő cseréje viszont nagyon költséges, ezért megkérdőjelezhető a biztonságos működés.
Woki Zoltán, a PRONAS vezetőségi tagja a BEGAS vezetők tudtára adta, hogy a szentgotthárdiak csak egyetlen választ fogadnak el, vagyis azt, hogy a beruházó más helyszínen kívánja felépíteni a létesítményt. Egy fényképet is bemutatott, amelyen Hans Niessl burgenlandi tartományfőnök látható, amint éppen a magyarországi Torony határában tervezett lignitbányászat ellen tüntet egy "Nein, danke!" feliratú transzparenssel. Köztudott, hogy a magyar oldalon indult, hulladékégető elleni kampány jelmondata is hasonló.
Az indulatoktól, bekiabálásoktól és személyeskedésektől sem mentes fórumon vélemények hangzottak el pro és contra, de szembetűnő volt, hogy a beruházás támogatói a BEGAS AG alkalmazottai, valamint a szintén ennek a cégnek a tulajdonában lévő, már működő biomassza-erőmű dolgozói voltak. A többi osztrák lakos viszont nemtetszésének adott hangot a beruházással kapcsolatban. VGO

x

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
-1, +6 °C
Minimum:
-4, 0 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt erősen felhős, borult marad az ég, főleg az ország délnyugati felén várható csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag