A hiperaktiviás előnyünkre is válhat

A figyelemzavaros hiperaktivitás (ADHD) legszembetűnőbb jelei a nyugtalanság és az ösztönszerű viselkedés. Azonban minden rosszban van valami jó: kutatások szerint ezek a gyerekek kreatívabbak, mint a társaik - derül ki a Personality and Individual Differences című folyóiratból.

Egy kísérlethez hatvan főiskolai hallgatót kértek fel, akiknek fele ADHD-ban szenved. Tíz területen vizsgálták a kreativitásukat: dráma, zene, humor, kreatív írás, feltalálás, vizuális művészetek, tudományos felfedezések, tánc, építészet és konyhaművészet. A tanulók emellett kitöltöttek egy kérdőívet, amely problémamegoldási módszereiket vizsgálta. Az ADHD-s csoport amellett, hogy kreatívabbnak bizonyult, több önálló ötlettel tudott előállni, míg a másik társaság a már meglévő gondolatok finomításában tűnt jobbnak.

Ha úgy érzi, az Ön gyermeke is állandóan izeg-mozog, gyakran elhagyja a holmiját, esetleg folyton csacsog, kérjük, segítse munkánkat azzal, hogy válaszol néhány kérdésre. Segítségét megköszönjük, sőt amennyiben a szerencsések közé kerül, öné lehet egy a tíz darab, ötezer forint értékű Egészségbolt.hu vásárlási utalvány közül is! A kérdőívet itt érheti el !

"Az olyan személyiségjegyeket, mint a keményfejűség, lehet nehézségként és pozitívumként is felfogni, és én azt hiszem, ugyanez áll a fegyelmezetlenségre is. Az ilyen emberek fogékonyabbak az új ötletekre, és olyan dolgokat láthatnak meg, amelyeket mások soha" - mondja Holly A. White floridai Eckerd Főiskola pszichológiaprofesszora.

Az ADHD az amerikai fiatalok öt százalékát érinti, és olyan tünetekkel jár, mint a figyelemzavar, hiperaktivitás, szertelenség, koncentrációs nehézségek. A probléma 30-50 százalékban marad fent felnőttkorban is.

A kísérleti alanyok egyenlő arányban voltak férfiak és nők, átlagéletkoruk húsz év volt, és az ADHD-sok fele kapott gyógyszeres kezelést. White szerint ezek az emberek az előítéletekkel szemben igenis képesek odafigyelni az olyan dolgokra, amiket szeretnek. A professzor komolyan hisz abban, hogy az ADHD ugyan nehézséget okoz az élet bizonyos területein, máshol azonban előnynek bizonyulhat.

"Főleg olyan esetben esik nehezükre a koncentrálás, amikor nem élveznek valamit. Ha a tevékenységük lelkesíti őket, észre sem lehet venni a problémát" - mondja.

Az eredmények segíthetnek az ADHD-s fiataloknak abban, hogy olyan életpályát válasszanak, amelyben kiaknázhatják személyiségük pozitív oldalait. Richard Millich, a Kentucky Egyetem tanára azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a minta nem reprezentatív, mivel kizárólag főiskolai hallgatók körében készült, pedig ezeknek a fiataloknak a nagy része nem jut el idáig. Abban azonban mindkét kutató egyetért, hogy a gyógyszeres kezelés nagymértékben elnyomja a betegek kreativitását.

"A mentális betegségek mindig inspirációval jártak együtt. Azt hiszem, ez egyfajta kreatív előny, mondhatnánk, ajándék" - véli White.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra