A halál angyalaként emlegetett orvost 13 ember megölésével vádolják

A "halál angyalaként" emlegetett német orvos kedden tagadta, hogy megölte 13 rákos betegét. Tárgyalásának első napján elmondta, hogy mindnyájan haldokoltak, és a halálukig folyamatosan ellátta őket.

"Egyetlen betegem halálát sem okoztam vagy kívántam" - nyilatkozta könnyek között a hannoveri bíróságon az 59 éves Mechthild Bach. A doktornő elmondása szerint mindnyájan a halálukon voltak, de halálukig részesültek valamilyen kezelésben. "Igaztalanul vádolnak, és határozottan visszautasítom ezeket a vádakat" - mondta. "Tetteim nem okozták és nem is siettették a halál idejét... A tudatos vagy szándékos emberölés vádjai teljességgel alaptalanok."

A hannoveri per előtt azt nyilatkozta, az ő feladata az volt, hogy betegeinek segítsen "a lehető legkevesebb fájdalommal és félelemmel, méltósággal élni" utolsó napjaikat. Az ügyészség, amely 13 rendbeli emberöléssel vádolja a doktornőt 2001 és 2003 között, másképp látja a helyzetet. Az ügyészek szerint az 52 és 96 év közötti páciensek ugyan betegek voltak, de egyikük sem állt a halál kapujában.

Bachot azzal vádolják, hogy leállította a betegek megfelelő gyógyszeradagolását, és helyette halálos adag morfint és váliumot adott be injekcióban - megfelelő konzultáció nélkül. Bach, akit kitiltottak az orvosi kamarából és jelenleg konzulensként dolgozik, azt állítja, súlyos hibát követett el azzal, hogy nem vezette megfelelően a dokumentációt. "Ezért jutottam ide" - mondta a bíróság előtt. Ebből azonban nem szabadna azt a következtetést levonni, "hogy a nem dokumentált betegkonzultációk nem is történtek meg".

Az esetre véletlen derült fény, amikor az egyik egészségbiztosító egy másik, ugyanabban a kórházban, a Paracelsus Klinikán dolgozó orvos ellen folytatott vizsgálatot 2003-ban. A vizsgálat közben kiderült, hogy a kórház gyanúsan sok morfint használ fel. Eredményeiket továbbították az ügyészségnek, amely elrendelte több elhunyt beteg exhumálását és boncolását. Bach ellen nyolc rendbeli emberölés vádjával eljárást indítottak, és eltiltották orvosi hivatásának gyakorlásától.

Miután Bachot néhány héttel később kiengedték a vizsgálati fogságból, a bíróságnak fontosabb ügyekkel kellett foglalkoznia, ezért ügye csak 2008 februárjában került a bíróság elé. A tárgyalást azonban felfüggesztették, mert az egyik bíró súlyosan megbetegedett. Az ügyészség közben már 13 rendbeli emberöléssel vádolta a doktornőt.

Az újabb tárgyalás várhatóan legalább két évig fog tartani, melynek során a vád és a védelem is független és ellentmondó beszámolókat sorakoztat fel két elismert német orvosszakértőtől. Az első tárgyalás során a szakértők nem értettek egyet abban a döntő fontosságú kérdésben, hogy Bach egyszerűen meg akarta kímélni a haldokló betegeket a fájdalomtól, vagy kifejezetten azért injektálta be a gyógyszereket, hogy megölje őket.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra