A gyermekkori elhízés elleni küzdelem egyelőre tévúton jár

Semmilyen hatása nincs a jelenleg alkalmazott megoldásoknak a gyermekkori elhízás megelőzése, megakadályozása és kezelése terén.

Kutatók arra hívták fel a táplálkozási szakemberek figyelmét, gondolják újra a gyermekkori elhízás ellenében kidolgozott megoldásaikat, ugyanis a jelenlegi - az egészséges táplálkozásra és testmozgásra hangsúlyt helyező - stratégia nem működik. A British Medical Journal folyóirat szeptember 4-i számában közzétett, ausztrál kutatóktól származó eredmények, több mint 250 túlsúlyos, vagy közepesen elhízott ausztráliai gyermek állapotának alakulásáról számoltak be.

A gyerekek 2005 és 2006 között rendszeres felülvizsgálatokon vettek részt, amelyek során közülük 139-en táplálkozási szokásaik megváltoztatására irányuló tanácsadásban is részesültek 3 hónapon át, a többi 119 gyerek nem kapott ilyen tájékoztatást és tanácsokat. Az előbbi csoporthoz tartozók ugyan kevesebb üdítő italt fogyasztottak a tanácsadások nyomán, de nem ettek semmivel sem több gyümölcsöt vagy zöldséget, mint korábban, jelentős súlycsökkenés pedig egyáltalán nem volt mérhető esetükben. Vagyis, a rövid orvosi segítséggel végzett beavatkozás nem járt a testtömegindexük hosszabb távú kedvező alakulásának elérésével, sem aktívabb életmód kialakításával és egészségesebb étkezési szokások követésével.

A tanulmány szerezői úgy vélik, igaz ugyan, hogy a tanácsadás nem árt, de nem is használ, ráadásul költséges is. Ezért azt javasolják, az elsődleges megelőzés helyeként a közösségi ellátást szükséges kijelölni, míg az elhízott gyermekek kezelésére kidolgozott klinikai eljárások esetében további fejlesztésekre van szükség.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra