A gyerekek 80 százaléka mindennap eszik chipset

A magyar gyerekek több mint 80 százaléka eszik naponta chipset, csokit és cukrot, emellett pedig csak minden ötödik gyerek fogyaszt rendszeresen gyümölcsöt vagy zöldséget - állítja egy, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a Marslakócskák Multivitamin gyártója által végzett közös kutatás. A felmérésben több mint 1000, 14 év alatti gyereket - kérdeztek meg arról, hogy mikor és mit esznek a legszívesebben, illetve hogy mennyire élnek egészségesen.

A kutatás során kapott válaszokból kiderült, hogy az óvodás-iskolás korosztály a "3 C" bűvöletében él: a csoki, a cukor és a chips a kedvencük. 82 százalékuk minden nap eszik ezekből, ráadásul többször is. A 6 és 10 év közöttiek élnek a "legegészségtelenebb" módon: közülük minden második gyerek naponta többször is fogyaszt valamilyen édes nassolnivalót.

A szakemberek szerint ajánlott napi 4-5-szöri étkezés különösen fontos a gyerekeknél. A felmérés szerint ezt mindössze 58 százalékuk teszi meg, míg 90 százalékuk mindössze háromszor étkezik. Ugyanakkor a gyerekek mindössze 21 százaléka eszik rendszeresen gyümölcsöt, minden tizedik gyerek reggel, mások délután, illetve este – derült ki a felméréséből. A legtöbben – első étkezésnek – különféle pékáruk és szendvicsek (54%), vagy esetleg müzli (24%) közül választanak. A vacsorák között a leves vezet: a gyerekek 38 százalékának ez a kedvenc étele.

A gyerekek az almát (37%), a banánt (35%) és az epret (18%) tették a képzeletbeli dobogóra, a barack, a szilva és a málna a sor végén kullog. A zöldségek között az érmesek a paradicsom (39%), a sárgarépa (24%) és az uborka (22%), miközben alig szavazott valaki a káposztára, paprikára, karfiolra, sütőtökre, céklára.

A Marslakócskák kutatásának egyik megdöbbentő érdekessége emellett – amely sokat elmond a fogyasztási szokásokról is –, hogy egy vakteszten a gyermekek fele nem ismerte fel a szilva, harmada a paprika, negyede a körte és az uborka ízét, de 20%-ban a paradicsom vagy a répa felismerése is gondot okozott.

A fejlődő szervezeteknek nagy szüksége van a gyümölcsökben, zöldségekben található, sokféle természetes vitaminra, ásványi anyagra. Ugyanakkor a betegségek elleni védekezéshez, az idegrendszer kiegyensúlyozott működéséhez elengedhetetlen a vitaminpótlás is, mivel természetes állapotban igen nehéz a szükséges mennyiségű vitamint szervezetünkbe juttatni. Az ajánlott napi C-vitamin-bevitelhez például legalább 2 kg almát vagy szőlőt kellene elfogyasztanunk minden nap, a szervezetünk számára naponta szükséges B6-vitamin mennyiséget nagyjából 3 kg őszibarack tartalmazza, a javasolt E-vitamin mennyiséghez pedig 1,5 kg szilvából juthatunk hozzá.

A lányok 90, a fiúk 87 százaléka állította, hogy igyekszik vitaminkészítményekkel pótolni a természetes vitaminforrásokat. Közülük kevesebb, mint a fele (42%) vallja, hogy naponta kap ilyesmit a szüleitől, majd az alkalmankénti szedők következnek, 19 százalékkal. A kutatás adatai szerint harmadik a "hetente szedők" tábora (13%). A vidéki és a fővárosi válaszadók között hatalmas a különbség: az étkezésüket rendszeresen vitaminkészítményekkel pótolók 66 százaléka Budapesten él.

A szabadidő eltöltésében továbbra is kevés szerep jut a rendszeres mozgásnak, a szabad levegőn zajló játéknak: a szomorú statisztika szerint a tévézés magasan vezeti a listát (28%), a második legtöbb időt pedig a számítógép előtt töltik a gyerekek (19%), több mint 50%-ban pedig egyáltalán nem sportolnak semmit.

Pedig a téli időszakban kiemelt figyelmet kellene fordítanunk egészségünkre. A tudatos táplálkozás, a vitaminkészítmények és a testmozgás biztosítja egészségünk megőrzését, szervezetünk ellenálló képességének felkészítését.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra