A cink enyhíti a nátha tüneteit is

A cinktartalmú vitamintabletták csökkentik a náthával járó kellemetlenségeket, és a betegség időtartamát is lerövidítik, állítja egy, a The Cochrane Library című lapban megjelent tanulmány.

Az elképzelés, hogy a cink segíthet ilyen esetekben, nem új keletű: már egy 1984-es kutatás megállapította, hogy a cinktabletta szedése lerövidítette a betegség időtartamát. Azóta számtalan kutatás készült a témában különböző eredményekkel, és a biológiai magyarázatok sem voltak egybehangzóak.

A mostani tanulmány tizenöt korábbi kísérlet adatait veti össze, amelyekben összesen 1360 embert vizsgáltak meg. Összességében elmondható, hogy ha a beteg a megfázásos tünetek jelentkezésekor azonnal elkezd cinktartalmú szirupot vagy tablettát fogyasztani, mérsékelheti a tüneteket, és felgyorsíthatja a gyógyulási folyamatot.

Azok a gyerekek, akiknek legalább öt hónapig adták a vitamint, sokkal ritkábban betegedtek meg, így kevesebbet kellett hiányozniuk az iskolából. Ráadásul így ritkábban kellett antibiotikumot is szedniük.

"Az eredmények nyomán megbizonyosodhattunk arról, hogy a cink hatásos módszere a megfázás kezelésének" - mondja Meenu Singh, a tanulmány fő szerzője. - "Ennek ellenére még nem tudjuk mindenkinek ajánlani, mivel egyelőre nem kutattuk ki a szer megfelelő adagolásának módját, vagy azt, hogy milyen formában és mennyi ideig célszerű adni."

Tudjon meg többet erről az értékes ásványi anyagról Vitamin ABC kiemelt rovatunkból !

A közeljövőben azt fogják vizsgálni, hogy a különböző betegek körében milyen jótékony hatást fejt ki a vitamin. "Eddig csak egészséges embereken alkalmaztuk, de érdemes lenne kipróbálni, milyen hatást ér el az asztmások között, akiknek a tünetei rendszerint súlyosbodnak egy-egy megfázás alkalmával" - mondja Singh. A kezelés hatékonyságát a szegényebb országok lakossága körében is érdemes lenne vizsgálni, mivel az ő szervezetükben gyakran áll fenn cinkhiány.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra