A 4 legegészségesebb újévi fogadalom

HáziPatika

Újévkor hajlamosak vagyunk olyan fogadalmakat tenni, amelyekről előre sejtjük, hogy úgysem fogunk kitartani mellettük. Érdemes ugyanakkor megemlíteni, hogy extrém vállalások nélkül is sokat tehetünk az egészségünkért.

Eddig is közismert volt, hogy az egészséges életmód jobb életminőséget, gyorsabb gyógyulást, több egészségben eltöltött évet, illetve hosszabb életet is eredményezhet. A maastrichti egyetem tudósainak korábbi kutatása szerint azok a nők, akik mediterrán diétát folytattak, nem dohányoztak, valamint megtartották egészséges súlyukat, 15 évvel tovább éltek, mint a kevésbé egészséges életvitelt folytatók. Érdekes, hogy ugyanilyen összehasonlításban az egészségtudatosabb férfiak szintén hosszabb életre számíthattak, habár csupán 8,5 évvel.

A kutatók szerint mindezek tükrében a négy legfontosabb tényező az egészséges életmód szempontjából:

  • a dohányzás,
  • a fizikai aktivitás,
  • a táplálkozás
  • és a testsúly.

A kutatás vezetője elmondta, hogy eddig csak kevesen tanulmányozták e faktorok kombinációja és a halálozások összefüggését. Ők maguk azonban ezt több mint 120 ezer személy megkérdezésével tették, akiket 1986 óta vizsgáltak ebből a szempontból. Amikor összehasonlították a legegészségesebben élő nők adatait a legkevésbé egészségesen élőkkel, a tudósok arra jutottak, hogy utóbbiaknál négyszer magasabb volt a korai elhalálozás kockázata, míg a férfiaknál 2,5-szeres volt az eltérés.

A testmozgás az egészséges életmód egyik alappillére
A testmozgás az egészséges életmód egyik alappillére

Amikor tehát újévi fogadalmakról van szó, érdemes a felsorolt négy tényező szerint gondolkoznunk. Dr. Vernes Réka, az Életmód Orvosi Központ életmódorvosa szerint ha a négy legfontosabb életmódbeli szabály betartásában van egy kis segítségünk, akkor nem lesz szükség extrém vállalásokra, fogalmainkat képesek leszünk hosszú távon is megtartani. Lássuk tehát, mit érdemes másképpen tennünk az előttünk álló évben, mint tavaly!

Rendszeres mozgás

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2018. szeptemberi jelentése szerint világ népességének több mint negyede nem mozog eleget. Részletek itt.

Az Amerikai Rák Társaság heti 150 perc alacsony-közepes intenzitású vagy 75 perc közepes-magas intenzitású fizikai aktivitást ajánl a daganatos betegségek megelőzéséhez. Azoknak sem kell azonban megijedniük vagy a lehetetlenre vállalkozniuk, akik korábban semmit sem mozogtak. A SHARE nevű szervezet szakemberei szerint már a heti egy alkalommal végzett mozgás - ami jóval kevesebb, mint az aktuális ajánlás - is csökkentheti a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések és az agyi érbetegségek kockázatát. Ez azt jelenti, hogy a középkorú és idősebb emberek mozgástól való félelmét érdemes azzal eloszlatni, hogy kezdetben az is elég, ha hetente egy alkalmat találnak a megfelelő formájú, például csoportban végzett aktivitásra.

Az egészséges testsúly

A normál testsúly meghatározása személyfüggő, de általánosságban elmondható, hogy a testtömegindexnek (BMI) 18,5 és 25 közé kell esnie. Efölött túlsúlyról, 30-as érték felett pedig elhízásról beszélünk. Ez önmagában is fontos rizikófaktora számos betegségnek, például a diabétesznek, illetve emésztőrendszeri, daganatos és mozgásszervi betegségeknek. A túlsúlyos embereknél a szívbetegségek kétszer, az elhízottaknál már háromszor gyakoribbak, mint a normál testsúlyúaknál. Éppen ezért fontos a testsúlycsökkentő program, amely sohasem drasztikus fogyókúrát, hanem szakszerűen felépített, személyre szabott és főként hosszú távon is betartható életmódváltást foglal magában.

Kiegyensúlyozott étrend

Manapság sok szakember leginkább a mediterrán étrend előnyeit hangsúlyozza, amely főként zöldségekre, gyümölcsökre, olajos magvakra, halakra, egyszeresen telített zsírokra, illetve kevés húsra épül, továbbá az alkoholbevitelt is korlátozza. Ez az étrend és az ehhez nagyon hasonló DASH-diéta bizonyítottan csökkenti a szív-érrendszeri betegségek, az Alzheimer- és a Parkinson-kór rizikóját, valamint gyulladáscsökkentő hatása miatt nagyon jól beválhat a gyulladásos betegségek terápiájában is. Táplálkozásunk tehát gyógyíthat és olyan változásokat hozhat az életünkbe, amelyek az egészségünkre, a közérzetünkre is kihathatnak - mindehhez azonban érdemes dietetikus segítségét is igénybe venni.


A dohányzás mellőzése

Talán ez az egyik legnehezebb tétel, a leszokás ugyanis ez esetben nem fokozatos, hanem drasztikus kell legyen. Ahhoz, hogy könnyebben átvészeljük a nehéz heteket, érdemes mentális segítő szakember, életmódorvos segítségét is kérni. Az is erőt adhat, ha tudatosítjuk magunkban, hogy napi 20 szál cigaretta 40-50 százalékkal növeli a szívkoszorúér-betegség és a stroke kockázatát, és gyakorlatilag nincs még elfogadható, kis kockázatú mennyisége a dohányzásnak. A rendszeres testmozgás a dohányzásról való leszokásban is segíthet.

"Mára bizonyított tény, hogy az egészséges, megfelelően kialakított életmóddal nemcsak megelőzni, hanem gyógyítani is lehet a már kialakult betegségeket" - hangsúlyozta dr. Vernes Réka. "Mielőtt azonban bárki meggondolatlanul belevágna egy újévi életmódváltásba, fontos tájékozódni az általános egészségi állapotáról. Az életmódorvoslás éppen azt a célt szolgálja, hogy akár alapbetegségek, akár kevésbé jó fizikai állapot esetén - alapos felmérés és tesztek után - kialakíthassa az adott személy számára legoptimálisabb életmódot, mozgás- és étkezési programmal egyaránt" - tette hozzá.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+22, +27 °C
Minimum:
+9, +14 °C

Hazánkban hétfon délelőtt gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, északnyugaton helyenként párás maradhat a levegő.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag