A Máj Világnapja: „Koccintani minden nap lehet valamire, de inkább enélkül ünnepeljünk!”

Az utóbbi években folyamatosan növekszik a májbetegek száma, ami egyre nagyobb népegészségügyi problémát jelent. Bár a kezelésük hatalmas fejlődésen ment keresztül, mégis évente kétmillió ember hal meg májbetegség következtében világszerte. Megfelelő életmóddal ezeknek a haláleseteknek a legnagyobb részét ráadásul meg lehetett volna előzni.

Elérte a másfél milliárdot a krónikus májbetegek száma, ami egyre nagyobb népegészségügyi problémát jelent. Kétmillió áldozatot szednek a májbetegségek világszerte, Magyarországon pedig minimum 3500 érintettet veszítünk el minden évben. Ezeknek a betegségeknek a többsége azonban megfelelő életmóddal megelőzhető lenne, illetve ha időben felismerik, gyógyítható – nyitotta meg a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikáján megrendezett Máj Világnapja kapcsán meghirdetett rendezvényt Szíjjártó Attila. 

A klinika igazgatója hangsúlyozta: a máj egy olyan létfontosságú szerv, ami semmi mással nem helyettesíthető, a legutolsó stádiumban lévő betegek egyetlen lehetősége tehát a transzplantáció, amit hazánkban egyedül ezen a klinikán végeznek. „Itt a sebészeti kezelések olyan arzenálját vetjük be, amelyekkel a korábban végzetes betegségek érintettjeit ma már sok esetben meg tudjuk menteni – húzta alá.

Máj Világnapja, Szíjjártó Attila
Dr. Szíjjártó Attila, a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika igazgatója. Fotó: Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika

Néma, több szervet érintő gyilkos: a zsírmáj

A leggyakoribb májbetegségről, az anyagcsere betegségekkel összefüggő zsírmájról Werling Klára beszélt a sajtóeseményen. A klinika docense kiemelte: a világ lakosságának már több mint egyharmadát érintő állapot arányának növekedéséért a helytelen életmód felelős. A zsírmáj következtében gyulladás léphet fel, ami májzsugorhoz, sőt akár májrákhoz vezethet. Ráadásul ez a betegség több szervet is érinthet, így hozzájárulhat egyebek mellett szívritmuszavarok, infarktus, bél-, gyomor-, mell- és prosztatarák, valamint krónikus vesebetegség kialakulásához is. Bár kezelés egyelőre nem létezik a zsírmáj gyógyítására, egészséges táplálkozással és testmozgással azonban megelőzhető, sőt ha idejében felismerik, vissza is fordítható.

Az alkoholfogyasztásnak nincs biztonságos szintje

Korábban a szakma is, a közvélemény is jóval megengedőbb volt az alkoholfogyasztással kapcsolatban, sőt, sok helyen lehetett hallani a napi egy pohár vörösbor ajánlást. Mára azonban megdőlt ez az elmélet. Mivel a májbetegekre még inkább veszélyes, mint az egészségesekre, az érintettek pedig legtöbb esetben nem tudnak a betegségükről, Horváth Gábor azt javasolja: lehetőleg senki ne igyon. A Magyar Gasztroenterológiai Társaság hepatológiai szekciójának elnöke úgy fogalmaz: „koccintani minden nap lehet valamire, de inkább enélkül ünnepeljünk. Az alkoholfogyasztásnak ugyanis nincs biztonságos szintje, ez a májkárosodás legfőbb okozója.” 

Hepatitis B és C: cél a korai felismerés

Bár a hepatitis B és C vírusfertőzöttek az esetek többségében spontán meggyógyulnak, előfordul azonban, hogy a betegség krónikussá válik. Ekkor egy néhány hetes gyógyszeres kezelésre van szükség, ami már ingyenesen, azonnal hozzáférhető. Enélkül a betegség krónikus gyulladást okoz a májban, ami májzsugorhoz, májelégtelenséghez vezethet, sőt jelentősen megnöveli a májrák kialakulásának kockázatát is. Óriási probléma azonban, hogy a fertőzöttek kétharmada nem tud a betegségéről. Márpedig meggyógyítani kizárólag azt tudják, akiről felismerik, hogy érintett.

A hepatitis-C vírusfertőzöttek számát a világon 71 millióra, Magyarországon húszezerre becsülik. A vírushepatitisek okozta szövődmények és halálesetek száma korai felismeréssel, a rizikócsoportok kiterjesztett szűrésével és időben elkezdett kezeléssel azonban csökkenthető. A hepatitic B vírusfertőzés is globális egészségügyi probléma, hiszen évente másfélmillió új fertőzöttről tudunk, így mostanra nagyjából 300 millió krónikus fertőzött van világszerte. A vírus minden évben 800 ezer áldozatot szed világszerte.

Így tartsd fenn májad egészségét:

  1. Mozogj rendszeresen! Minimum heti 150-200 percet, 3-5 alkalommal! A testmozgás segít csökkenteni a zsír felhalmozódását a májban, javítja a véráramlást és az általános anyagcsere-funkciót. 
  2. Kérd háziorvosodtól a megfelelő oltásokat! A védőoltásokkal ugyanis megelőzheted az akut májgyulladást okozó hepatitis A és B vírusfertőzést. 
  3. Táplálkozz egészségesen! Ez elősegíti a megfelelő májműködést és megelőzi a zsírmáj kialakulását. 
  4. Érd el és tartsd meg a normális testsúlyt! Ha túlsúlyos vagy, vigyél be naponta 500-1000-rel kevesebb kalóriát! 
  5. Moss kezet rendszeresen és alaposan! Így több olyan vírusfertőzés is megelőzhető, melyek a májat veszik célba.
  6. Kerüld a drogokat! Ezek ugyanis – egyebek mellett – súlyos májkárosodást és májelégtelenséget okoznak. 
  7. Ne fogyassz alkoholt! Nagy mennyiségű alkoholfogyasztás akut májgyulladást okozhat, hosszú ideje fennálló alkoholfogyasztás pedig zsírmájhoz, májzsugorhoz és májrákhoz vezethet. Az alkoholfogyasztásnak nincs biztonságos szintje! 
  8. Válaszd a biztonságos szexet! A megfelelő védekezés csökkenti a nemi úton terjedő fertőzések, például a hepatitis B és C kockázatát.
  9. Rendszeresen lásson orvos! A folyamatos kontroll segíti a májbetegségek korai felismerését, így javítva a gyógyulási esélyeket.

Cél a teljes magyar lakosság leszűrése

Ma a háziorvos csak a várandósokat, illetve azokat küldheti kivizsgálásra, akik valamilyen tünettel jelentkeznek nála. Hosszútávú cél azonban, hogy a teljes lakosság élhessen az ingyenes hepatitis B és C szűrés lehetőségével – vetítette előre Gervain Judit, a Nemzeti Hepatitis Bizottság elnöke. A Nemzeti Hepatitis Program keretében ugyanis igyekeznek minél szélesebb körben elérhetővé tenni az egyszeri vérvétellel járó szűrés lehetőségét, hogy minden érintettet időben megtaláljanak, amikor a betegség még gyógyítható. 

A májban nincsenek fájdalomreceptorok, így az ezt a szervet érintő betegségek sokáig észrevétlenek maradhatnak, ami késleltetheti a krónikus májbetegségek korai felismerését.

Máj Világnapja, Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika
Előadók a Máj Világnapján. Fotó: Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika

Amikor már csak a transzplantáció segíthet

A májrák aránya is évről-évre nő, 2020-ban közel egymillió ember halálát okozta világszerte. Kialakulásában a környezeti tényezők mellett a zsírmáj, az alkoholos májbetegségek, a hepatitis B és C vírus, a májzsugorodás, illetve az ezek talaján kialakult májelégtelenség játszanak főszerepet. Itt is döntő fontosságú a korai diagnózis, az időben felismert esetekben ugyanis a legújabb májsebészeti eljárások és a májtranszplantáció segíthetnek a túlélésben.

„Az én szívem 25 éve a májért dobog” – vallotta be Benkő Tamás docens, aki a heveny és krónikus végállapotú májbetegek kezelésében szóba jövő egyetlen gyógymódról, a transzplantációról beszélt. Mint arról beszámolt: évente 50-90 májátültetést végeznek a klinikán. Azért "csak" ennyit, mert a beavatkozáshoz legtöbb esetben egy agyhalott donorra van szükség. A várólistán szereplő betegek helyzetén azonban segíthet néhány, a közelmúltban kifejlesztett új megoldás:

- élődonáció: ennek során egy rokon májának egy kis részét kapja meg a beteg. Ez azonban egyelőre mindkét érintett számára veszélyes beavatkozás.

- split májátültetés: ilyenkor az elhunyt máját két részre osztják, a kisebb részt egy gyerek kapja, a nagyobbal pedig egy felnőtt életét menthetik meg.

- gépi perfúzióval a rosszabb állapotú szerveket mesterséges körülmények között életben tartják és beültetésre alkalmassá teszik, revitalizálják.A máj megőrzése azért kiemelten fontos, mert több, mint 500 funkciót lát el az egészség megőrzése érdekében. Egyebek mellett részt vesz a cukrok, fehérjék és zsírok anyagcseréjében, szabályozza a vércukor és vérzsír szintet, de segíti a méreganyagok lebontását és eltávolítását is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +19 °C

Folytatódik a felhőzet növekedése. A keleti, északkeleti országrészben a jellemzően fátyolfelhős ég mellett több, nyugatabbra a felhős idő mellett kevesebb napsütés valószínű, utóbbin akár tartósan borult tájak is lehetnek. Elszórtan valószínű eső, zápor, nyugaton és délen néhol zivatar is előfordulhat. Nyugat felé haladva fokozatosan nő a csapadék esélye. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 27 és 34 fok között alakul, de a tartósabban csapadékos dunántúli tájakon 25 fok alatt maradhat a hőmérséklet. Késő este 19 és 28 fok között alakul a hőmérséklet. Néhol heves széllőkések, zivatar, felhőszakadás lehet.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra