750 magyar orvosi rendelőt újítanak fel

A Magyar falu program idei forrásaiból is sok száz helyen újulhat meg az orvosi rendelő, illetve biztosítanak modern felszereléseket az egészségügyi ellátáshoz - jelentette be Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Az orvosi rendelők fejlesztésére és az orvosi eszközpark korszerűsítésére, bővítésére kiírt pályázat eredményeit szerdán tette közzé a Miniszterelnökség. A döntés értelmében a kormány 143, orvosi rendelők építésére, illetve felújítására benyújtott pályázatot támogat, míg orvosi eszközök beszerzésére 607 településnek biztosít forrást. Tavaly erre a célra több mint 900 település kapott támogatást, ezzel együtt két éven belül immár 1600-1700 település részesült ezekből a forrásokból - mondta Gyopáros Alpár.

Mikor hívjuk a háziorvosi ügyeletet? A napi munkarenden kívül, tehát éjszaka vagy hétvégén jelentkező akut egészségügyi panaszainkkal a háziorvosi ügyelethez fordulhatunk segítségért. Lássuk, mit érdemes tudni erről az ellátási formáról.

A 2019-ben nyertes pályázatokból "a legjobb ütemben, még a koronavírus-járvány megérkezése előtt valósultak meg az egészségügyi fejlesztések". Bár a kistelepüléseket kevésbé érintette súlyosan a betegség, az ott élők biztonságérzetét feltétlenül erősítette, hogy felkészülten néztek szembe ezzel a nehéz időszakkal.

A programmal a kistelepülések háziorvosi rendelőit modernizálják. Fotónk illusztráció, forrása: Getty Images
A programmal a kistelepülések háziorvosi rendelőit modernizálják. Fotónk illusztráció, forrása: Getty Images

Tavaly és idén egy másik fontos, alap-egészségügyi ellátást érintő pályázati lehetőséggel is segíti a kabinet a falvakat, hiszen orvosi szolgálati házak épülhetnek a program keretében azokon a településeken, ahol legalább fél éve betöltetlen a háziorvosi praxis - ismertette, hozzátéve, reményeik szerint ez legalább 30 helységben szünteti meg az eddigi orvoshiányt.

Többféleképpen támogatják a falvakat

A kormánybiztos hangsúlyozta: a Magyar falu program kiemelt célja a kevesebb mint 5000 lakosú kistelepülések népességmegtartó erejének növelése. Ezt szolgálja az a kilenc jogcímen meghirdetett pályázat, amelyek mindegyike a helyi életminőség javításához nyújt segítséget. Ezekre eddig idén már csaknem 8000 támogatási kérelmet adtak be az érintett önkormányzatok és történelmi egyházak.

A sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy a Magyar falu program egyik meghatározó pillére a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), amelynek hatása már érzékelhető. A magyar kistelepülések százaiban, ezreiben elkezdődött a fiatalok visszatelepülése, és ezzel párhuzamosan csökkent a elvándorlás mértéke is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra