26 millió a köldökzsinór "szakrális" elvágásáért - Új egyházüzlet?

Az 1 százalékos adó felajánlásokat tekintve Magyarország hetedik legnagyobb egyháza a Közösség a Születés Méltóságáért nevű szervezet, amely több mint 26 millió forintnyi adományt kapott - írja a HVG.Az egyházat 2002-ben alapította meg a Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért mozgalom annak érdekében, hogy a születés egész életre kiható, szakrális jellegét hirdesse, és felvegye a harcot azok ellen, akik fájdalomcsillapítókkal fosztják meg magukat a szülés élményétől. Az alapítás idején a Születés Egyház szervezet mindössze kétszáz támogatót tudhatott maga mögött, a 2005-ös névváltoztatást követően azonban immár Közösség a Születés Méltóságáért néven kétezerre duzzasztotta támogatóinak táborát, a begyűjtött adományok tekintetében pedig megelőzte többek között a Mazsihiszt, és a baptista egyházat. Az, hogy a csoportnak vannak-e ismert tagjai, egyelőre nem tudható, mert ahogy Erdélyi János jogász, az egyház egyik vezetője mondta, a nyilvánosság ilyen fokának még nem jött el az ideje. A KSZM tagja lehet bárki, aki részt vett már szülésen, és hisz a születés misztériumában, a holisztikus bába címet azonban csak több éves gyakorlattal lehet kiérdemelni, az oktatás része Elizabeth Davies amerikai szerző műve, amelyben azt fejtegeti, hogy a szülés szexuális élmény, amelyet nem szabadna fájdalomcsillapítókkal elnyomni. A szervezet kapcsán felmerülhet, hogy az általuk végzett tevékenység valójában gyógyítás, amelyhez viszont hatósági engedély szükséges. Ezen szabály megszegése miatt bukott el Gyurcsok József távgyógyító Egyetemes Szeretet Egyháza nevű szervezete, az Ügyészség ugyanis azzal vádolta meg, hogy hitéleti tevékenységnek álcázva próbálja értékesíteni alternatív gyógymódjait.

x

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra