100 milliót kapott a Semmelweis Egyetem I. számú Belklinikája

100 éves születésnapjára 100 millió forintot kapott a Semmelweis Egyetem (SE) I. számú Belklinikája az Amerikai Magyar Koalíciótól. Az összeget a klinika felújítására szánták, ennek köszönhetően az intézmény egyhatoda újult meg. Az adományból a most 101 éves klinika tetőszerkezetét, lépcsőházát és tantermét újították fel.

A tantermet pénteken avatták fel és nevezték el Simonyi-tanteremnek.

Mint azt Szathmári Miklós klinikaigazgató elmondta: a terem a graduális és posztgraduális képzést szolgálja majd. A tanterem rekonstrukciója mellett az intézmény vezetése mindent megtett azért, hogy megőrizzék a régi értékeket, például a freskót, vagy az eredeti padokat, asztalokat.

A 100 év már önmagában elég az összejövetelre, megemlékezni a régiekről, az elmúlt eseményekről, számba venni, hogy most hol tartunk, és a példákból okulva milyen terveket lehet kovácsolni - mondta Tulassay Tivadar rektor az ünnepségen. Véleménye szerint ennél is jelentősebb, hogy vannak olyan intézetvezető professzorok, akik a sanyarú gazdasági körülmények ellenére is fel tudnak mutatni eredményeket.

"Ezek az épületek nem 5-10 évre készültek, és sugárzik róluk a szépség, hiszen csak ott lehet jót alkotni, ahol az embereket a szép és a harmónia veszi körül" - hangsúlyozta Demeter Judit, az Onko-Hematológiai Betegekért Alapítvány elnöke. A 100 év úgy telt el, hogy nem mindig jutott forrás arra, hogy megfelelően legyenek ápolva épített örökségeink. Szerencsére minden generációban vannak olyan professzorok, akik megtalálják erre a lehetőséget - tette hozzá.

Tart az Év Kórháza szavazás, voksoljon Ön is a SE ÁOK I. sz. Belgyógyászati Klinikára ! Szavazatával nyerhet egy egyhetes, kétszemélyes pihenést is a Garda-tóhoz!

Az intézményben 102 betegágyon folyik a gyógyítás, és két nyelven - magyarul és angolul - oktatnak. Egyetemi éveik alatt az orvostanhallgatók legalább 3 és fél évet töltenek a klinikán és a most felújított tanteremben.

Az klinika fő szakmai profiljai a vesebetegségek és vérképző rendszeri betegségek ellátása, valamint az anyagcsere-endokrin betegségek, kiemelten a cukorbetegek és a csontritkulásban szenvedő betegek gyógyítása, gondozása. E két népbetegség területén, országos centrumként évente több ezer ambuláns és fekvőbeteg ellátás történik a klinikán.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra