Kérdés: Az első házasságomból van egy 18 éves fiam. Lassan 4 éve lesz, hogy megismerkedtem új párommal. Neki is van egy felnőtt fia. Elhatároztuk, hogy vállalunk egy közös kis babát, mert így teljes lenne az élet. ...

Megdöbbent, hogy a meddőséggel fogalakozók, mily mértékben támaszkodnak a biológiára, azaz az emberi test gyógyítására. Figyelmen kívül hagyják azt, hogy az embernek van még (legalább) két dimenziója: a lelki, valamint a szellemi része. A meddőség okait kutatva az a meglátásom, hogy jóval nagyobb mértékben befolyásolja az egyénnek milyen a lelki állapota, vagy az adott életszakaszához, valamint a környezetéhez való viszonya. Ezen területeket vizsgálva-kutatva igenis megtalálhatók olyan konfliktusok, el nem temetett, fel nem dolgozott, esetleg elfedett traumák, problémák, melyek megakadályozzák a megtermékenyülést, ami nem más, mint két sejt találkozása és egybeolvadása. E két sejt -bár részben a végtelenből érkezik-, de egy nő és egy férfi közvetítésével. E két emberi lény pedig mindent átad ennek a szabad szemmel láthatatlan, de a világot oly mértékben befolyásoló és meghatározó apró kis élőlénynek. Ha bármelyikük oldalán elakadás, gát jelentkezik, akkor a nő képtelen a sejtjét megnyitni a világmindenség felé, a férfi pedig képtelen sejtjével a behatolásra. Arra buzdítom, hogy vegye elő Belső Önmagát, és lépjen vele aktív, pillanatra kész kapcsolatba, mert a gyógyító erő Önben van! Az önmagunkért való felelősség nem adható át semmiféle orvosnak, gurunak, külső vagy belső látónak. Szükség van rájuk, a segítőkre, útmutatókra, vezetőkre. De a lépéseket minekünk magunknak kell megtennünk. Elképzelhető, hogy bárhol az önök gépezetébe homokszem került?Nem ír a párjáról. Őt is vizsgálták? Ő is dolgozik e helyzet megoldásán? Próbálja meg ön is és társa is a saját gondolataikat, őszinte érzéseiket nagyító alá venni. Meglátásom, hogy a fogantatás nem a testben kezdődik, sokkal mélyebb szintről indul. Amennyiben ezen a szinten van nehézség, akkor azt ott is kell rendbe tenni.

Várandósság

Az első házasságomból van egy 18 éves fiam. Lassan 4 éve lesz, hogy megismerkedtem új párommal. Neki is van egy felnőtt fia. Elhatároztuk, hogy vállalunk egy közös kis babát, mert így teljes lenne az élet. Két éve abbahagytam a gyógyszer szedését, majd menstruáció előtt vérzés lépett fel. Voltam orvosoknál. Egyik azt mondta, majd elmúlik, nem kell tenni semmit, a másik injekciót adott, a 3. tablettát. De nem lett eredmény. Megnézték: fogantatás van, de nem tud beágyazódni. Majd elmentem energia gyógyászhoz, pszi-sebészhez, aki kezelt és azt mondta, rendben vagyok és már egy lélek kiválasztott minket, megfogan és meg is marad. De hát nem így történt. Nem tudom, valóra válhat-e az álmunk, hogy szülessen egy egészséges kisbabánk. Az is a gond, hogy már nem vagyunk fiatalok és sok időnk nincs. Kérdésem: lehet-e közös babánk és mikor?

A HáziPatika.com szakértőjének válasza várandósság témában:

Megdöbbent, hogy a meddőséggel fogalakozók, mily mértékben támaszkodnak a biológiára, azaz az emberi test gyógyítására. Figyelmen kívül hagyják azt, hogy az embernek van még (legalább) két dimenziója: a lelki, valamint a szellemi része. A meddőség okait kutatva az a meglátásom, hogy jóval nagyobb mértékben befolyásolja az egyénnek milyen a lelki állapota, vagy az adott életszakaszához, valamint a környezetéhez való viszonya. Ezen területeket vizsgálva-kutatva igenis megtalálhatók olyan konfliktusok, el nem temetett, fel nem dolgozott, esetleg elfedett traumák, problémák, melyek megakadályozzák a megtermékenyülést, ami nem más, mint két sejt találkozása és egybeolvadása. E két sejt -bár részben a végtelenből érkezik-, de egy nő és egy férfi közvetítésével. E két emberi lény pedig mindent átad ennek a szabad szemmel láthatatlan, de a világot oly mértékben befolyásoló és meghatározó apró kis élőlénynek. Ha bármelyikük oldalán elakadás, gát jelentkezik, akkor a nő képtelen a sejtjét megnyitni a világmindenség felé, a férfi pedig képtelen sejtjével a behatolásra. Arra buzdítom, hogy vegye elő Belső Önmagát, és lépjen vele aktív, pillanatra kész kapcsolatba, mert a gyógyító erő Önben van! Az önmagunkért való felelősség nem adható át semmiféle orvosnak, gurunak, külső vagy belső látónak. Szükség van rájuk, a segítőkre, útmutatókra, vezetőkre. De a lépéseket minekünk magunknak kell megtennünk. Elképzelhető, hogy bárhol az önök gépezetébe homokszem került?Nem ír a párjáról. Őt is vizsgálták? Ő is dolgozik e helyzet megoldásán? Próbálja meg ön is és társa is a saját gondolataikat, őszinte érzéseiket nagyító alá venni. Meglátásom, hogy a fogantatás nem a testben kezdődik, sokkal mélyebb szintről indul. Amennyiben ezen a szinten van nehézség, akkor azt ott is kell rendbe tenni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra