Kérdés: A spontán vetélésem óta ideges vagyok, ingerlékeny, sajnos, a párommal is egyre feszültebb a kapcsolatunk. Félek, rámegy a kapcsolatom is, ha nem tudom összeszedni magam. Mit tegyek?

A vetélés sajnos gyakoribb, mint gondolná, és csak akkor marad együtt a pár, ha egymásban keresnek vigaszt. Gondoljon arra, hogy igaz az "ember tervez" kezdetű mondás, és talán a kisbaba nem most akart önökhöz jönni - vagy mégsem ő akart megfoganni. Higgye el, teherbe fog esni ismét, és őszintén remélem, hogy a kicsi ezúttal önöknél marad, de készüljön fel arra is, hogy számos nőnek kell választania a kihordás más útját. Ezek apró tragédiák, de az orvostudomány már rutineljárásnak tekinti a mesterséges megtermékenyítést is. Az élmény még friss, de próbáljon meg túllépni rajta, és azt szem előtt tartani, hogy hamarosan újból teherbe eshet. Ehhez viszont nem árt a kellemes légkör, hiszen így a fogantatás is nehezebb - kezdve azzal, hogy a napi veszekedés mellett nem lesz alkalmuk ágyba bújni egymással. Gondoljon arra, hogy ez a kisbaba döntése volt, és próbálja megteremteni a feltételeket a következő érkezéséhez! Ebben pedig segíthet egy kis jóga, sport... ezek mind ellazítják és megnyugtatják. Dr. Szemerédy Viktória

Kérdés

A spontán vetélésem óta ideges vagyok, ingerlékeny, sajnos, a párommal is egyre feszültebb a kapcsolatunk. Félek, rámegy a kapcsolatom is, ha nem tudom összeszedni magam. Mit tegyek?

A HáziPatika.com szakértőjének válasza:

A vetélés sajnos gyakoribb, mint gondolná, és csak akkor marad együtt a pár, ha egymásban keresnek vigaszt. Gondoljon arra, hogy igaz az "ember tervez" kezdetű mondás, és talán a kisbaba nem most akart önökhöz jönni - vagy mégsem ő akart megfoganni. Higgye el, teherbe fog esni ismét, és őszintén remélem, hogy a kicsi ezúttal önöknél marad, de készüljön fel arra is, hogy számos nőnek kell választania a kihordás más útját. Ezek apró tragédiák, de az orvostudomány már rutineljárásnak tekinti a mesterséges megtermékenyítést is. Az élmény még friss, de próbáljon meg túllépni rajta, és azt szem előtt tartani, hogy hamarosan újból teherbe eshet. Ehhez viszont nem árt a kellemes légkör, hiszen így a fogantatás is nehezebb - kezdve azzal, hogy a napi veszekedés mellett nem lesz alkalmuk ágyba bújni egymással. Gondoljon arra, hogy ez a kisbaba döntése volt, és próbálja megteremteni a feltételeket a következő érkezéséhez! Ebben pedig segíthet egy kis jóga, sport... ezek mind ellazítják és megnyugtatják. Dr. Szemerédy Viktória

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra