Kérdés: 26 éves lány vagyok, és az emlő citológiai eredményem elemzésével vannak nehézségeim. Tavaly 5 mm-es emlőcisztám most, tavasszal már 10 mm-es lett, és körülötte van 5 mm-es gyűrű. Vettek mintát idén. Az ...

Ki kell várni a következő kontrollt, nem kell elsietni. A látott kép nem daganatra utal, gyakran a női emlőállomány a hormonális változásokra úgy reagál, hogy kissé elfajul, ciszták lesznek benne, néha a cisztákban lévő folyadék is begyullad, besűrűsödik. 5-10 mm-es cisztákat nem szoktak kivenni, néha maguktól is eltűnnek, esetleg máshol újra megjelennek. Ha nagyobbak, akkor van értelme eltávolítani.

Emlőciszta

26 éves lány vagyok, és az emlő citológiai eredményem elemzésével vannak nehézségeim. Tavaly 5 mm-es emlőcisztám most, tavasszal már 10 mm-es lett, és körülötte van 5 mm-es gyűrű. Vettek mintát idén. Az van a leletben, hogy malignitás nem bizonyítható, de a leírásban az van, hogy a látható hámsejt atypia a tömlő lobosodásával van összefüggésben. "Meglehetősen sejtszegény anyagban reresentalo histiocytaer sejtek vannak, mészintenzitású rög is van, szokványos ductalis túltengés, néhol a sejtek kissé nagyobb maggal bírnak, de mindenképp osmoticus károsodás is áll a háttérben." Azt írják, hogy két szabályos vérzés után ismételjük meg (gondolom a mintavételt). Mit tegyek? Ki fogják venni?

A HáziPatika.com szakértőjének válasza emlőciszta témában:

Ki kell várni a következő kontrollt, nem kell elsietni. A látott kép nem daganatra utal, gyakran a női emlőállomány a hormonális változásokra úgy reagál, hogy kissé elfajul, ciszták lesznek benne, néha a cisztákban lévő folyadék is begyullad, besűrűsödik. 5-10 mm-es cisztákat nem szoktak kivenni, néha maguktól is eltűnnek, esetleg máshol újra megjelennek. Ha nagyobbak, akkor van értelme eltávolítani.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra