PMS és újévi fogadalmak

HáziPatika

Az újévi fogadalom során gyakran olyan célokat tűzünk ki magunk elé, amelyek megvalósításához minden erőnkre szükségünk lesz. Különösen a menstruáció előtti időszakban!

Kell az erő

Új esztendő, új célok, számos megugrásra váró feladat: sokak számára így indult az év. Azonban a kezdeti lendület gyakran hamar elpárolog. Ennek a fő oka leginkább az, hogy a téli ünnepi időszakban még sokkal inkább érezzük magunkban az erőt és tettrekészséget, mint a későbbi szürke, dolgos hétköznapokban. Ekkor már gyakran tűnhet úgy, hogy hiába fogadtuk meg, hogy túllendülünk a depresszión, ha még az időjárás is ellenünk dolgozik, ahogy bizony kihívást jelent a fogyás is, amikor ránk törnek a falási rohamok. Nehéz betartani, hogy leszokunk a dohányzásról, vagy több türelemmel forduljunk a párunk, családunk felé, amikor sokszor úgy érezzük, hogy a stressz maga alá temet. Különösképpen jellemző lehet mindez amenstruációelőtti időszakban.

Mit jelent a PMS?

Kiknél jelentkezik leggyakrabban a PMS? Részletek itt.

Kifejezetten sok nő találkozik rendszeresen a menstruáció előtt 7-10 nappal jelentkező kellemetlen tünetekkel, amelyet premenstruációs szindrómának, vagy röviden PMS-nek nevezünk. A változatos testi és lelki tünetek akkor jelennek meg, ha az anyasági hormonnak is nevezett prolaktin szintje megemelkedik, és a ciklust vezérlő ösztrogén (tüszőhormon) túlsúlyba kerül a progeszteronnal (sárgatesthormonnal) szemben. A problémát tovább súlyosbíthatja még a szervezet vízháztartási zavara, a mozgáshiányos életmód, illetve a stressz is. Bár a hormonváltozások okozta tünetekre jellemző, hogy nagyjából a vérzés kezdete utáni 1-2 napon belül maguktól megszűnnek, ameddig tartanak, kifejezetten kínzóak lehetnek.

A PMS tünetei pokollá tehetik a nők napjait
A PMS tünetei pokollá tehetik a nők napjait. Fotó: iStock

Változatos tünetek

PMS során több mint 150 különböző tünet jelentkezhet. Ilyen például a vízvisszatartás miatti mellfeszülés, a láb- és kézdagadás (ödéma), illetve az ezzel összefüggésben lévő súlygyarapodás. Gyakran előfordul továbbá fejfájás, migrén, alhasi görcsök vagy különböző bőrproblémák. A lelki tünetek akár a fizikaiaknál is erőteljesebbek lehetnek: szorongás, depresszió, labilis hangulat, túlérzékenység, idegesség vagy éppen szélsőséges kedélyingadozás. Vannak, akik a PMS folyamán fokozott étvágytól, mások pedig fáradékonyságtól vagy  alvászavartól szenvednek. Gyengülhet a koncentráció és változhat a szexuális vágy, azaz a libidó is.

Törődjünk magunkkal!

A hormonváltozás miatti nehéz napok nem intézhetőek el azzal, hogy ez csak "női hiszti", hiszen a tünetek nem ok nélkül jönnek létre és nagyon is valósak. Azonban enyhíteni lehet rajtuk például pozitív hozzáállással, intenzív testmozgással, illetve egészséges táplálkozással. Ha a szervezetünk hajlamos a vízvisszatartásra, csökkentsük a sóbevitelt, ha pedig ilyenkor jellemzően fejfájással küzdünk, kerüljük az olyan ételeket, mint például a csokoládé, a vörösbor, az érett sajtok vagy a pácolt, feldolgozott húsok. Fontos, hogy szánjunk magunkra több időt ezekben a napokban és tanuljunk meg lazítani. Vegyünk illatos fürdőt, vackoljuk be magunkat a takaró alá és olvassunk könyvet, nézzünk filmeket, hallgassunk zenét, mozogjunk a friss levegőn, továbbá szervezzünk olyan programokat, amik segítenek kikapcsolódni.


Természetes gyógymód: a barátcserje

Segítségül hívhatunk gyógynövényeket is, például a barátcserjét, amelyet már az ókorban is használtak nőgyógyászati panaszok enyhítésére. A barátcserje hatóanyagai ugyanis - mostanra már igazoltan - képesek pozitívan befolyásolni a női hormonális működést, és ezáltal megkönnyíteni a menstruáció előtti napokat is.

A patikákban vény nélkül kaphatóak olyan készítmények, amelyek koncentráltan tartalmazzák a gyógynövény hatóanyagát, így rendszeres alkalmazásukkal hatékonyan csökkenthetjük a PMS miatt fellépő testi és lelki tüneteket. A barátcserje hormonális fogamzásgátlók mellett is használható, ráadásul a PMS során jelentkező tünetek enyhítése mellett segítséget nyújt a különböző menstruációs cikluszavarok esetén is.

Értékelje a cikket!

Ajánlatok a kínálatából

szponzorált tartalom
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

március 16. - március 22.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
13 300
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-1, +9 °C
Minimum:
-7, +1 °C

Hazánkban kedden délelőtt gyengén felhős lesz az ég, csapadék nem alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag