Orvosokat és ápolókat küldenek el Vásárhelyről

Az elbocsátások nélkül a kórház adóssága az év végére egymilliárd forint fölé nőne.

Kétszáz kórházi dolgozó elbocsátásáról döntött - tizenhét igen, egy nem szavazattal, négy tartózkodás mellett - a hódmezővásárhelyi önkormányzat közgyűlése hétfői rendkívüli ülésén.

A maximálisan finanszírozott betegellátást szabályozó teljesítményvolumen-korlát és az április 1-jétől megszüntetett aktív ágyak miatt a hódmezővásárhelyi kórház idei esztendőben 800 millió forinttal kevesebb bevételt fog elérni a tavalyinál - mondta Lázár János fideszes polgármester az előterjesztés vitája során.

A 2,5 milliárdos költségvetésű intézmény ekkora hiányt pusztán takarékossági intézkedésekkel nem tud kezelni, ez kétszáz közalkalmazott elbocsátását kényszeríti ki a 665 dolgozó közül - közölte a politikus.

A csoportos létszámleépítés költségeire pályázatot nyújthat be az önkormányzat - tette hozzá.

Az elbocsátások nélkül a kórház adóssága az év végére a jelenlegi mintegy 240 millió forintos tartozásokkal együtt egymilliárd forint fölé nőne. Az önkormányzat célja azonban olyan modell kialakítása, amely hosszú távon is működőképessé teszi a kórházat, valamint hatékonnyá és színvonalassá a betegellátást - hangsúlyozta a polgármester.

Kallai Árpád, a kórház főigazgatója a vita során elmondta, a kórház április 1-jével aktív ágyainak 63 százalékát vesztette el, a finanszírozás ennél is nagyobb mértékben csökkent. Tovább ront a helyzeten, hogy a vizitdíj bevezetése a járóbeteg-ellátásban résztvevők számának, így az ehhez kapcsolódó OEP-támogatásnak 20-25 százalékos visszaesését is okozta.

Az intézmény beutalási körzetéből származó betegeket a kórházban maradéktalanul ellátják, a máshonnan érkező pácienseket pedig, a sürgősségi ellátást leszámítva, továbbküldik - közölte a szakember, hozzátéve: így fordulhat elő, hogy a szülészeti osztály 400 százalékkal lépte túl finanszírozott keretét.

Az elbocsátott kétszáz dolgozó tizede orvos, 30 százaléka ápoló, 60 százaléka pedig gazdasági, műszaki és egyéb alkalmazott - tudatta Kallai Árpád.

2007-05-21 11:04

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra