Mészáros Márta rangos filmdíja Berlinben

A díj átadása alkalmából a fesztiválon levetítik Örökbefogadás című filmjét, amelyért Mészáros Márta 1975-ben a Berlinale történetében első rendezőnőként megkapta a fesztivál fődíját, az Arany Medvét.   Mészáros Márta 1931. szeptember 19-én született Kispesten. Édesapja, Mészáros László szobrászművész ösztöndíjjal több évet töltött Rómában és Bécsben. A család 1935-ben a Szovjetunióba költözött, ahol apja Frunze városában a kirgiz művészeti akadémia egyik alapítója lett. Mészáros Márta minden álma az volt, hogy filmrendező legyen, ezért 1952-ben tragikus emlékei ellenére visszatért a Szovjetunióba, s beiratkozott a moszkvai filmfőiskolára.   Miután 1954-ben hazajött, heti híradókat és riportfilmeket készített, majd - diplomafilmként - Karinthy Ferenc Albertfalváról szóló írását dolgozta fel.   Korai munkái közül a Szívdobogás volt a legsikeresebb (1961), amely egy kisfiú műtétének történetét meséli el. Első játékfilmje az Illés együttes közreműködésével készült Eltávozott nap volt 1968-ban, az állami gondozásban felnőtt fiatal nő szerepét Kovács Kati énekesnőre bízta. A szövőgyári munkásnők között játszódó alkotás vegyes visszhangra talált: sokaknak nem tetszett az öntudatos, maga sorsát határozottan irányító főszereplőnő alakja.   A rendezőt további filmjeiben is (Holdudvar; Szép lányok, ne sírjatok) a nők döntéshelyzetei és magatartásformái foglalkoztatták. Sokan a túlzó feminista jelzővel illették, itthon olykor kedvezőtlenül fogadták tabukat döntögető témáit és az addigiaktól eltérő szemléletmódját. Külföldön viszont feminista mozgalmak hivatkoztak rá, a hetvenes években számtalan díjat nyert Nyugat-Berlinben, Chicagóban, Cannes-ban, San Sebastianban, s a legismertebb magyar rendezők egyike lett.   Az 1975-ös Örökbefogadás egy intézeti kislány és egy negyvenéves nő egymásra találásáról szólt, s az alkotásért a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál történetében első rendezőnőként kapta meg az Arany Medve-díjat. Az egy évvel későbbi, itthon indulatokat és botrányt kavaró Kilenc hónapban a főszereplő Monori Lili a filmvásznon szülte meg saját gyermekét, míg az 1977-ben készült Ők ketten című alkotása az egyetlen film, amelyben Marina Vlady francia színésznő és férje, Vlagyimir Viszockij, a legendás orosz énekes együtt szerepelt.   1982-ben született meg a rendezőnő pályáján új fejezetet nyitó, önéletrajzi ihletésű Napló-sorozat első része, a Napló gyermekeimnek (1987-ben követte a Napló szerelmeimnek, 1990-ben a Napló apámnak, anyámnak, 1999-ben pedig a Kisvilma - Az utolsó napló).   1993-ban a Magzat, amelyben egy kétgyermekes anyát állít válasz elé újabb terhessége, az asszonyi életproblémák ábrázolásához tért vissza. Két évvel később Edith Stein, a zsidókkal sorsközösséget vállalt mártír-apáca életének drámájáról készített filmet A hetedik szoba címmel, az 1999-es A szerencse lányai egy Lengyelországban szerencsét próbáló, de prostituálttá váló asszony drámája. 2001-ben táncfilmet készített Bartók A csodálatos mandarinjából, az eredeti történetet a mai korba helyezve át. Legutóbbi nagyszabású munkája az 1956-os forradalom tragikus sorsú miniszterelnöke, Nagy Imre életéről készült A temetetlen halott (2004). Mészáros Márta több évtizede Budapest és Krakkó között ingázva él Jan Nowicki lengyel színésszel, aki filmjeinek főszereplője. Korábbi házasságából három gyermeke van.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Foglalj orvost!
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
-1, +6 °C
Minimum:
-4, 0 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt erősen felhős, borult marad az ég, főleg az ország délnyugati felén várható csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag