Mérgező rózsacsokrok Valentin-napon

A csokrok vásárlóinak valószínűleg eszébe sem jut, a kereskedők pedig ritkán hívják fel a figyelmet arra, hogy amíg egy csokor illatos rózsa eljut a vevőkig, gyakran potenciálisan halálos mérgekkel, vegyszerekkel kezelik, részben hogy a kártevőknek és betegségeknek ellenálljanak, részben, hogy sokáig frissnek tűnjenek. A figyelmeztetést a Stiftung Warentest német fogyasztóvédelmi alapítvány tette közzé, ugyanis szakértői csaknem valamennyi megvizsgált rózsacsokornál növényvédő szerek maradványait találták, köztük rákkeltő és roppant mérgező anyagokat is. A magyar ÁNTSZ tájékoztatása szerint a növényvédő szerek elpusztítják a nemkívánatos élőlényeket. Növényi kártevők esetében növényvédő szerek, állatparaziták esetében irtó szerek, amelyeket bármely kártevő elleni védelemre, azok elpusztítására, elriasztására, vagy káros hatásuk csökkentésére alkalmaznak. Tágabb értelemben ilyen lehet bármely anyag, amelyet a növények fejlődésének szabályozására, lombtalanítására alkalmaznak. A Németországban kapható virágok nagy része Afrikából és Dél-Amerikából érkezik, és például Kolumbiában, amely Hollandia után a világ második legnagyobb vágott virág exportőre, a virágok többségét bizonyítottan mérgekkel kezelik. Klaus-Peter Gussfeld, a német környezet és természetvédelmi szövetség egyik vezetője elmondta, hogy hiába éri el a mintegy 200 milliárd forintnyi értéket (771 millió euró) a kolumbiai virágexport, a nyereségből eddig alig fordítottak a foglalkoztatottak egészségének védelmére, pedig a mérgező anyagokkal való érintkezés komoly problémákat okozott már eddig is. A virágexportőrök a bírálatok hatására létrehozták a Florverde nevű szövetséget, amely javítani akar a biztonsági feltételeken, és a munkakörülményeken egyaránt. Vezetői ugyanakkor elismerték, hogy az általuk használat vegyszerek több mint harmadát az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO a különösen, vagy a halásosan mérgező kategóriába sorolja. Amerikai vizsgálatok tanúsága szerint a helyzet az elmúlt években még nem sokat javult. A Harvard közegészségügyi szakának kutatói megvizsgáltak 72 hét és nyolc éves kisgyereket, akiknek az édesanyja terhesség idején növényvédő szerekkel került kapcsolatba, és megállapították, hogy a fejlődésükben akár 4 évnyi lemaradás is kimutatható. Mindez arra utal, hogy e szerek hatása az emberi szervezetre veszélyesebb, mint feltételezték - olvasható a német Die Welt honlapján.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra