Megtalálták a "hosszú élet" génjét

Bár még nem az örök élet titkát fejtették meg, de amerikai kutatók végre azonosítottak olyan génváltozatokat, amelyek meghosszabbítják az emberek életét. Elképzelhető, hogy a férfiakból hiányoznak ezek a változatok, mivel eddig csak női hordozókra bukkantak. Érdekes módon ezek a nők valamivel alacsonyabbak az átlagnál.

"Egyre közelebb kerülünk annak megértéséhez, miért élnek tovább egyes emberek, mint mások" - jelentette ki a sajtónak Nir Barzilai, a New York-i Yeshiva Orvostudományi Egyetem Albert Einstein Kollégiumának kutatója. Ő és munkatársai százévesnél idősebb askenázi zsidó leszármazottakban azonosítottak két génmutációt, amely meghosszabbítja az élettartamot. Kutatásaikról a Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos folyóiratban számoltak be.

Mindkét mutáció az inzulinszerű növekedési faktor-I (IGF-I) receptorát érinti. Az IGF-I a testi növekedést és érést mozdítja elő, főként a pubertáskor idején. Azzal, hogy kissé "elrontják" az IGF-I receptorát, a mutációk megbonthatják az IGF-I kötődését, és ily módon lelassítják az érés és az öregedés folyamatát.

Más kutatók korábban már kimutatták, hogy a férgek, a legyek, az élesztő és az egerek élettartamának hosszát hasonló mutációk befolyásolják.

Világméretű kutatás

Barzilai és munkatársai elméletét alátámasztja, hogy a mutáció hordozóiban 37 százalékkal nagyobb mennyiségű vérben keringő IGF-I-et találtak, ami valószínűleg némiképp ellensúlyozza a receptorok rosszabb működését. A hordozók átlagosan 2,5 centiméterrel alacsonyabbak is voltak, mint az átlagpopuláció.

"Ez a nagy horderejű eredmény kétségkívül fel fogja gyorsítani az IGF-I mutációk világméretű kutatását más százéves korú népességcsoportok esetében is" - kommentálta a hírt Martin Holzenberger, aki szintén a hosszú élettartam okát kutatja a franciaországi St Antoine-ban lévő Inserm (nemzeti egészségügyi és orvosi kutatásokkal foglalkozó intézmény) kutatóintézetben.

A hosszú élet titkával részletesen foglalkozott a National Geographic magazin 2005. novemberi száma >> http://www.geographic.hu/ngm/0511/

National Geographic Online

(2008.03.07. 09:50)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra