Mégsem segít a nőkön a szója

A szójatermékek fogyasztása nem nyújt védelmet a menopauza idején jelentkező hőhullámok és éjszakai izzadások ellen - állítja egy tanulmány.

A fenti tüneteket a klimax idején a női nemi hormon, az ösztrogén szintjének változása okozza, ám sok nő nem szeretne hormonpótló készítményeket szedni emiatt, ezért inkább valamilyen természetes módszerhez folyamodnak. Akadnak, akik a különféle szójatermékekben, például a tofuban vagy a szójatejben bíznak, illetve sokan még valamilyen növényi eredetű vegyületet, úgynevezett fitoösztrogént is bevetnek a javulás érdekében, melyeknek az ösztrogénhoz hasonló hatást tudnak be.

A című lapban megjelent vizsgálat azonban rácáfol minderre, és amint azt a szerző, Ellen Gold, a Kalifornia Egyetem professzora kifejti, a jelek szerint a szója semmilyen javulást nem idéz elő a fenti tünetek terén. A szakemberek több mint 3000 negyvenkét és ötvenkét év közötti nőt követtek nyomon több éven át, akiket táplálkozási szokásaik mellett arról is kikérdeztek, a menopauza mely tüneteit tapasztalták magukon. Az eredmények alapján semmiféle összefüggés nem volt kimutatható aközött, hogy ki mit fogyasztott, illetve, hogy ki mikor lépett a változókorba, és ott milyen tüneteket tapasztalt meg.

A fentiek ellenére Gold azt tanácsolja, aki úgy érzi, továbbra is fogyasszon szójatermékeket, hiszen nem kizárt, hogy egyeseknél működik az, ami másoknál nem.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra