Leépítik a Szabolcs utcai kórház osztályait

A Szabolcs utcai Országos Gyógyintézeti Központban (OGYK) jelenleg már csak a szülészet-nőgyógyászati osztály, a szívsebészet és a csontvelő-transzplantációs osztály működik. Az előző kettő várhatóan néhány héten belül átköltözik az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) Podmaniczky utcai illetve Róbert Károly körúti telephelyére.

Az Egészségügyi Minisztérium által fenntartott OGYK-ban 2005 márciusában nyílt meg a Csontvelő és Őssejttranszplantációs Osztálya 960 négyzetméteren, melyet körülbelül 270 millió forintból alakítottak ki. Az osztály ambuláns járóbeteg és fekvő részlegén vérképző szervi megbetegedéseket kezelnek, osztályvezető főorvosa dr. Masszi Tamás, aki az Országos Transzplantációs Bizottság elnöke is. 2005. márciusa óta több mint 60 csontvelő-átültetést végeztek.

A minisztérium tavaly úgy döntött, az OGYK beolvad az 5 kórház összevonásával létrejövő Állami Egészségügyi Központba (ÁEK) és a Szabolcs utcai telephely, a korábban végrehajtott több nagyberuházás ellenére megszűnik. A csontvelő-transzplantációs feladatokat azonban az ÁEK, hanem a fővárosi tulajdonban lévő Szent László Kórház veszi át, mert az OGYK-n kívül csak ott végeznek csontvelő-transzplantációt.

(FH)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra