Halszemmel javíthatják az emberi retinát

Brit kutatók egy csoportja bejelentette, a zebrahalak szemében találták meg azt a gyógymódot, amellyel várhatóan sikeresen regenerálható a sérült emberi szemideghártya. A Müller-gliasejtek a halak látását súlyos retinális sérülések ellenére is vissza tudják állítani.
A UCL Institute of Ophthalmology és a Moorfields Eye Hospital kutatói 18 hónap - 91 év közti páciensek szeméből vett gliasejteket tanulmányoztak. Vizsgálataik során kiderült, hogy ezek jelentős része őssejtként funkcionál és szükség esetén képes különféle retinasejtekké alakulni, akár még in vitro körülmények között is.
Sérült retinájú patkányokkal is sikerrel végeztek kísérleteket: a retinába juttatott sejtek felvették a környezetükben lévő neuronok tulajdonságait. A kutatók ugyanezt a mechanizmust kívánják az emberi szemben is reprodukálni, a sejtelőállítás és a transzplantáció mellett pedig még azt is vizsgálják, miként lehet a sejtek növekedését és regenerációs képességét fokozni.
"Az őssejt-képességekkel is bíró Müller-gliasejtek visszaállíthatják azok látását, akiknek retinája sérült vagy fertőzött", nyilatkozta a kísérletet vezető Dr. Astrid Limb. A retinális sérülések okozta látási problémák vagy vakság gyógyítása első körben azokat érinti, akiket zöldhályoggal, cukorbetegséggel vagy szemfenéki meszesedéssel (MD) diagnosztizáltak.
Az operációhoz elméletileg nemcsak sejtbankból használhatnak majd fel sejteket, hanem akár a páciens szeméből is, amely esetben kisebb az esélye a gliasejtek kilökődésének. Bár az emberi szemben is jelen vannak a Müller-gliasejtek, a kutatók még nincsenek teljesen tisztában ezek működésével és regenerációs képességével.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Foglalj orvost!
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban kedden délelőtt az északkeleti tájakat leszámítva borult lesz az ég és havazás, főleg délkeleten havas eső, helyenként eső várható Délután borult lesz az ég, a Dunántúlon havazás, középen havazás, havas eső, keleten főleg eső várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag