Halálos injekció Békéscsabán: vádirat az orvos ellen

A rendőrség és az ügyészség szerint az orvos tehető felelőssé azért, hogy egy asszony tavaly penicillintartalmú injekciót kapott, amibe belehalt.

A Gyulai Városi Ügyészség vádat emelt az ellen a békéscsabai orvos ellen, aki tavaly nyáron egy penicillintartalmú injekciót adott be a Réthy Pál Kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályán egy asszonynak, melynek követeztében a nő perceken belül sokkot kapott, allergiás rohamát az orvosok nem tudták visszafordítani, emiatt a 43 éves nő meghalt.

Kunos Gyula , a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön a Weborvosnak elmondta: a nyomozás során megállapították, hogy az asszony az osztályra történt felvételekor közölte az orvossal, hogy érzékeny a penicillinre, ez fel is került a kórlapra, ugyanakkor a beteg lázlapján ezt a tényt már nem tüntette fel. Ezt követően a nőgyógyászati osztályon az ápolónő kitöltötte az ápolási dokumentációkat, de az űrlapon a gyógyszerérzékenységre utaló részt üresen hagyta. Az osztályon a később gyanúsítottként kihallgatott orvos a vizit nyomán - mivel a betegnél magas vérsüllyedést állapított meg - antibiotikumos kezelésről döntött. A betegre vonatkozó kórlap tartalmát a gyógyszert elrendelő orvos nem ismerte meg, így történhetett, hogy penicillin tartalmú készítmény beadásáról döntött.

A kirendelt igazságügyi orvos szakértői vélemény egyértelműen megállapította, hogy a sértett halálát a számára - penicillinre való érzékenysége ellenére - beadott aminopenicillin származékot tartalmazó gyógyszer okozta. A penicillinszármazékra allergiás betegeknek más hatóanyagú gyógyszerekkel való kezelése szükséges, így ebben az esetben is más készítménnyel kellett volna helyettesíteni az injekciót. A nyomozás megállapította, hogy a doktort, aki a gyógyszer beadásáról döntött, halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja terheli - ezt a nézetet az ügyészség is osztotta, miután gyanúsítottként hallgatta ki az orvost.

A megözvegyült férj a történtek után úgy nyilatkozott: feleségével több mint egy hete járták a különféle osztályokat, mire kiderült, hogy hasi panaszait nőgyógyászati jellegű gyulladás okozza. A kórházi felvétel után mindketten örültek, hogy végre megtalálták a bajt, amit így kezelni is tudnak. A tragédiát követően egyébként az elhunyt nő férje azonnal feljelentést tett a rendőrségen, ezzel párhuzamosan a kórház is jelentette a hatóságnak a rendkívüli halálesetet, amely nyomán a hatóság azonnal elrendelte a nyomozást, igaz, akkor még ismeretlen tettes ellen. A kórházban belső vizsgálat indult.

Boros Zoltán , a kórház orvosigazgatója a Weborvos megkeresésére csütörtökön elmondta: a belső vizsgálatot még a nyáron felfüggesztették a büntetőeljárás jogerős lezárásáig. Az orvos jelenleg is a kórházban dolgozik, igaz szakrendelői státuszban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra