Folytatódik a "Ne ess pánikba" kampány

A Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság (MCSNTT) tovább folytatja a "Ne ess pánikba" elnevezésű ismeretterjesztési kampányát, amelynek célja a fogamzásgátlással kapcsolatos tájékozottság növelése és így a nem kívánt terhességek számának csökkentése. A kampány segítségével a Társaság fel kívánja hívni a figyelmet az abortusz veszélyeire is és arra, hogy akkor is van megoldás, ha a védekezésbe hiba csúszott.

Magyarországon 2000-ben közel 60.000 terhességmegszakítás történt, az ezt követő években ez a szám csökkent, 2008-ban már alig több mint 44.000 abortuszt végeztek. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a legnagyobb mértékű csökkenés a 25-29, illetve a 30-34 éves korosztálynál figyelhető meg, ugyanakkor a húsz év alatt korcsoportban lényeges változás nem történt. Hazánkban sajnos még ma is óránként öt terhesség-megszakítást végeznek!

Prof. Dr. Bártfai György, a MCSNTT elnökének véleménye szerint a fiatalabb korosztálynál a nem kívánt terhesség megelőzhető lenne, megfelelő felvilágosítással és szexuális neveléssel. A Társaság országos szintű tudatformáló munkája ellenére a magyar tinik még mindig nagyon keveset tudnak a fogamzásgátlás lehetősségeiről, ugyanakkor nem ismerik a menstruációs ciklusukat. Ez részben annak is köszönhető, hogy nagyon sok családban a szexualitás kérdése mind a mai napig tabutémának számít. A szülők segítsége nélkül pedig minden felvilágosító tevékenység könnyen kudarcot vallhat. Minden tinédzsernek egyenlő esélyt kell adni arra, hogy a modern fogamzásgátlási módszereket megismerje, és azok közül nőgyógyásza segítségével választhasson.

A sürgősségi fogamzásgátlást is népszerűsítő kampány tudatosítani kívánja a fiatal lányok körében azt, hogy ha védekezésbe netán hiba csúszik és fennáll a veszélye a nem kívánt terhességnek, akkor is van megoldás: a fogamzás elkerülhető, nem kell mást tenni, mint élni a sürgősségi fogamzásgátlás módszerével. "Mindent el kell követni azért, hogy minél kevesebben éljenek a művi abortusz lehetőségével" - mondta a professzor.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra