Egyre több a súlyos szülészeti komplikáció

Bár a szülő nők mindössze kevesebb mint egy százalékánál fordulnak elő súlyos szövődmények, egy az Obstetrics & Gynecology februári számában megjelenő vizsgálat szerint 1998-2005 között az ilyen komplikációk gyakorisága jelentősen emelkedett. A szerzők részben a császármetszések egyre gyakoribbá válását okolják.

Császármetszés

A trombózis, súlyos légzési nehézségek, sokk, veseelégtelenség és a vérátömlesztésre való igény aránya az 1998/99-es 0,64 százalékról 2004/05-re 0,81 százalékra emelkedett. "Összességében megállapítottuk, hogy a súlyos problémák előfordulási aránya alacsony, ám az anya súlyos betegsége mindig komoly problémát jelent, és az is kiderült, hogy a tendencia emelkedőben van" - mondta el Dr. Susan Meikle, a bethesdai Eunice Kennedy Shriver Nemzeti Gyermek-egészségügyi és Humán Fejlődéstani Intézet orvosa.

A kutatók 1998-2005 közötti szülések adatait - köztük a komplikációk előfordulását - elemezték. 1998-ban csaknem 35 millió, 2005-ben több mint 39 millió szülésre került sor. Leginkább a vérátömlesztések száma nőtt, itt az emelkedés 92 százalékos. Ezt követte a tüdőembólia gyakoriságának fokozódása, mely a vizsgálat időtartama alatt 52 százalékkal vált gyakoribbá. A tüdőembólia minden sebészeti beavatkozásnál szövődmény lehet, és az anyai halálozás egyik fő oka, fejtette ki Meikle. A légzési problémák előfordulása 26 százalékkal, a művi lélegeztetésre szorulók aránya 21 százalékkal nőtt. Szülés utáni veseelégtelenség szintén 21 százalékkal gyakrabban fordult elő 2005-ben, mint 1998-ban.

Meikle elmondta, hogy a súlyos komplikációk nem az anyai életkor növekedése miatt váltak gyakoribbá, viszont egyes szövődményeket - így a vérátömlesztés szükségessége, a trombózis és a sokk - vélhetően a császármetszések arányának növekedése miatt látni egyre többször. Az elhízás és a tüdőembólia előfordulása közt is találtak összefüggést, ám ez nem bizonyult statisztikailag szignifikánsnak.

Az Obstetrics & Gynecology ugyanebben a számában jelent meg egy másik cikk, mely több mint tízezer tizenéves anya szülésének elemzése alapján állapította meg, hogy a túlsúly problémákat okozhat a szülés során. Kiderült, a túlsúlyos tinédzser anyák esetében a császármetszés, illetve a terhességi cukorbetegség esélye négyszeres normál súlyú társaikhoz képest.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra