Egy egész hét a méhnyakrák ellen

Január 24-30. között rendezik az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet. Ez alkalomból a Mályvavirág Alapítvány, a méhnyakrákos nők gyógyulásáért és a megelőzésért újra közös akcióra hívta magyarországi településeket. Budapest mellett mintegy 60 település csatlakozott már a felhíváshoz.

Európában a méhnyakrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a 45 éven aluli nők körében. Magyarországon különösen súlyos a helyzet, a probléma nagyságát jól mutatja az is, hogy évente mintegy 1000-1200 méhnyakrákos megbetegedést diagnosztizálnak és csaknem 500 halálesetért tehető felelőssé a betegség.

Pedig ennek nem kellene így lennie, mert nőgyógyászati szűrővizsgálattal időben felismerhető a rákot megelőző állapotot, ezáltal megakadályozható a méhnyakrák kialakulása. Ráadásul védőoltás is létezik, amivel pedig a rákot megelőző állapot kialakulásának kockázata csökkenthető jelentősen.

Mályvavirágok (Forrás: malyvavirag.hu)

Tudja, mennyire fenyegeti a méhnyakrák? Töltse ki a méhnyakrák rizikó kalkulátort és kiderül. A Mályvavirág Alapítvány kezdeményezésének célja felhívni a figyelmet a méhnyakrák-megelőzés jelentőségére. A kampány szimbóluma a mályvaszínű gyöngy, amely a HPV elleni védelmet szimbolizálja, a méhnyakrák-megelőzés melletti elköteleződést fejezi ki. Az alapítványnál bíznak benne, hogy sikerül minél több nőhöz eljuttatni az üzenetet, hiszen a legfontosabb ebben rákos megbetegedésben, hogy megelőzhető.

Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét nemzetközi kezdeményezés. A programsorozat főszervezője az Európai Méhnyakrák Szövetség, amely megalakulása óta számos akciót indított a méhnyakrák megelőzéssel kapcsolatban, köztük az először 2007 óta januárjában megrendezett megelőzési hetet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra