Egészségesebb lesz a gyermek, ha nem hízik el az anya

A terhesség hónapjai alatt az ajánlottnál jobban meghízó nőknél nagyobb a valószínűsége, hogy a gyerek túlsúlyos lesz, mint azoknál, akik a terhesség alatt nem híznak eleget - mutatta ki egy a Harvard egyetem orvosi karán készült tanulmány.

A fejlett országokban tapasztalható "elhízási járvány" indította arra a kutatókat, hogy megvizsgálják az összefüggést az anya terhesség alatti hízása és a gyermek testsúlya között. Kiderült, hogy az Orvostudományi Intézet (IM) által 1990-ben javasolt testsúlyt el nem érő asszonyok gyermekei azok, akik nem híznak el már kiskorukban. Felvetődik, hogy az eddig ajánlott értékek revízióra szorulnak.

Emily Oken és munkatársai a Harvardon 1044 anyát és gyermeket vizsgáltak meg abból a szempontból, hogy milyen összefüggés mutatkozik a terhesség alatti hízás mértéke és a gyerek súlya között. Kiderült: a jelenleg ajánlott mértékben, vagy annál többet hízó kismamák gyermekei esetében négyszer nagyobb az esélye annak, hogy a gyerek elhízik, mire eléri a hároméves kort.

Az Orvostudományi Intézet 1990-ben kidolgozott, de ma is érvényes ajánlásai viszonylag jelentős mértékű hízást engednek, mivel a korábbi vizsgálatok szerint a keveset hízó anyukák gyerekeinél nagyobb az esélye annak, hogy viszonylag csekély testsúllyal születnek meg.

"Az Orvostudományi Intézetnek újra kellene értékelnie a javaslatait a terhesség alatti megengedhető testsúlynövekedést illetően, nem pusztán az újszülött egészségére, hanem az elhízás anyánál és gyermeknél is fennálló kockázatára való tekintettel is" - fogalmazott Emily Oken.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra