Csodaszer meddő nőknek?

Sok nő bármit megtenne azért, hogy gyereke lehessen. Már a legkisebb reménysugár, egy készítmény hatékonyságát felvető hír is elég ahhoz, hogy orvosi ellenőrzés nélkül kipróbáljanak egy, adott esetben akár káros táplálékkiegészítőt, mint pl. a magyar honlapokon "fiatalság csodaszerének" titulált DHEA-t.

A DHEA a szervezetben természetesen is termelődő szteroid prohormon, melyből nemi hormonok, ösztrogén és tesztoszteron képződik. Sok lombikbébiprogramban részt vevő nő azért kezdi el szedni, mert néhány amerikai kutatás szerint fokozza a peteérést, így több, megtermékenyítésre alkalmas petesejtet lehet kivonni, majd megtermékenyítés után visszahelyezni a szervezetükbe.

Az Egyesült Államokban vény nélkül, táplálékkiegészítőként árusított szert azóta vizsgálják behatóbban, hogy egy lombikbébiprogramban részt vevő 42 éves nő orvosai tudta nélkül elkezdte szedni, és a korábbi havi egy petesejthez képest hét hónap alatt 19 érett petesejtet termelt a szervezete. A New York-i klinikán azóta végeztek egy kutatást, melyben 8, DHEA-t szedő nő több érett petesejtet termelt, mint a DHEA-t nem fogyasztó 19 társuk, és ezekből ráadásul kétszer annyi beültetésre alkalmas embrió fejlődött ki. A klinikán a 40 éves és idősebb nők egy részének napi 3 adag 25 mg-os DHEA szedését javasolják, és elvileg ennek köszönhetően a korábbi 11 százalékról 23-ra emelkedett a teherbe esések aránya.

Ám más orvosok, köztük egy reprodukcióval foglalkozó bostoni endokrinológus szerint szükség lenne további kutatásokra, hogy megállapíthassák, valóban van-e ilyen jellegű pozitív hatása a DHEA-nak. A szerről megkérdeztük dr. Urbancsek Jánost, a SOTE I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának aszszisztált reprodukcióval is foglalkozó egyetemi tanárát, aki elmondta, hogy a DHEA-kutatás még nincs olyan stádiumban, hogy Magyarországon a betegellátásban használhassák.

A szert egyébként több, női és egészséggel foglalkozó honlapon fiatalító hormonként aposztrofálják, többek között libidófokozó és bőrszépítő hatást tulajdonítanak neki. Lehetséges mellékhatások között azonban szerepel a hízás, akne, túlzott szőrnövekedés, valamint egyes rákfajták kialakulásának kockázata. A DHEA korábban több, testépítéssel foglalkozó honlapról is beszerezhető volt, mára azonban beszüntették a forgalmazást. Egy multi level marketing (hálózati kereskedelem) rendszerű webáruházban hozzá lehet jutni, ám a mellékhatásokról nincs információ a honlapon.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra