Baj van, ha a szülész nőgyógyász

Ezen a héten már csak néhány kismama adhat életet gyermekének a Szent Margit kórházban.

Az orvosok július 1-jéig kísérhetik el páciensüket a területileg illetékes kórházba, állást azonban még egyiküknek sem ajánlottak - értesült a Magyar Hírlap. A doktornak megbízási szerződést kell kötnie az újonnan kijelölt kórházzal. Lévárdy Ferenc , a Szent Margit kórház szülészeti osztályának vezetője elmondta, a szerződéseket a Szent János kórházban már előkészítették, csak alá kellene írni, ám ezzel a lehetőséggel idáig még egyetlen orvos sem élt.

Lévárdy doktor szerint nehéz a megszűnő osztályok orvosainak a helyzete, mert ők nemcsak szülészek, hanem nőgyógyászok is, és az úgynevezett teljesítményvolumenkorlát miatt nem tudnak majd elhelyezkedni. Szerinte nem véletlen, hogy még egyiküknek sem ajánlottak közalkalmazotti státust másutt, ha lesz is lehetőségük, csak külsősként dolgozhatnak.

Lévárdy elmondta: a most még korai vagy leendő várandós anyáknak júliustól részleges térítési díjat kell fizetniük, ha választott orvos vezetésével szülnek, vagy ha beutaló nélkül keresik föl az intézményt. Normál szülésnél harminc-negyvenezer, császármetszésnél hetven-nyolcvanezer forintot kérnek majd el tőlük. Szolnoki Andrea , a fővárosi közgyűlés egészségügyi bizottságának vezetője a lapnak azt mondta: a Margit kórház most egynapos sebészeti ellátásra pályázik az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál. Ha nyer, a meglévő infrastruktúrát változatlanul használhatják.

2007-04-11 08:48

Forrás: Magyar Hírlap

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra