A hormonterápia mégsem annyira kockázatos? (2)

Hormonterápia esetén a nők életkora jelenti a kockázatot, nem pedig a kezelés maga - állítják egy amerikai tanulmány készítői.

Erről a Die Welt című német napilap online változata a The Wall Street Journal cikke alapján számolt be.

A nők egészségének megóvásáért létrejött Women's Health Initiative Study (WHI) nevű szervezet kutatása alapján a változó korban alkalmazott hormonterápia a fiatalabb nők számára nem olyan veszedelmes, mint eddig feltételezték.

Ismert tény, hogy a változó korban lévő nők szervezetében egyre kevesebb női nemi hormon termelődik. A hormonok gyógyszeres úton is pótolhatóak. Ez a terápiás eljárás először szinte csodának tűnt, és számos, az öregedéssel együtt járó betegség tünetét csökkentette, vagy előzte meg.

Egy 1998-as vizsgálat során derült ki először, hogy a hormonpótlás nem kívánt következményei komolyabbak lehetnek annál, semmint hogy átlagos mellékhatásként lehetne kezelni azokat, a kezelés ugyanis növelte a szívinfarktus és a mellrák veszélyét. 2002-ben az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet leállított egy kísérletsorozatot, mert kiderült, hogy a részvevőknél nőtt ennek a két betegségnek a kockázata.

A vizsgálati adatok teljes kiértékelése azonban azt mutatta, hogy a veszély kulcsa nem az ösztrogén, valamint az ösztrogén és progesztin hormonok kombinációjában van, hanem abban rejlik, hogy mikor kezdik el a terápiát.

Az adatok szerint idősebb páciensek esetében a hormonok több kárt okozhatnak, mint amennyit használnak. A kezelést ezért általában csak akkor szabad alkalmazni, ha a változó kor tünetei valóban igen nehezen viselhetők el a nő számára.

A terápiát az első szimptóma megjelenése után kell kezdeni, kis dózisokat kell alkalmazni, és a kezelés ideje lehetőleg ne haladja meg a négy évet - olvasható a WHI tanulmányában.

2007-04-09 17:00

Forrás: MTI - Panoráma

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra