-2° - +7°
Kettős front

Schumacher válságos állapotban van

A Forma-1 legendás világbajnoka vasárnap síelés közben szenvedett balesetet. Állapota súlyos, orvosai ma délelőtt tájékoztattak állapotáról. A kérdés, hogy az agyának mely része sérült, ettől függenek a későbbi szövődmények is.

A 44 éves német autóversenyzőt mentőhelikopterrel szállították kórházba a francia Alpok egyik sípályájáról, ahol súlyos fejsérülést szenvedett egy bukás után. Sürgős agyi operációt hajtottak végre rajta, a helyzet sajnos nem túl biztató, az expilóta menedzsmentje megerősítette, hogy a Forma-1 versenyzőjének, Schuminak állapota kritikus. A szakemberek szerint a bukósisak mentette meg az életét, de az is tény, hogy sportolóként talán a szervezete is jobban megküzd a tipikusnak mondható sportsérüléssel.
A Sky News értesülései szerint három agysebész tájékoztatja ma délelőtt a sajtót a sportoló állapotáról, mint mondják, az operációra azért volt mihamarabb szükség, hogy az agyában levő vérömleny méretét csökkentsék. Michael Schumacher jelenleg mesterséges kómában van, óráról órára küzdenek az életéért, és szinte biztos, hogy még sokáig lesz lélegeztetőgépen.

A rajongói közül többen is a kórház kapujában virrasztanak, és a világhálót is ellepték a hétszeres világbajnokért aggódó ismerősök, ismeretlenek jókívánságai - írja a Hír24.

Fotó: Wiki

Fotó: Wiki

Mi várhat a sportolóra? Az agyi sérülésekről

A fejet ért trauma hatására leggyakrabban agyrázkódás következik be. Előfordulása különösen magas a sportolók és az idősek körében, illetve alkoholos befolyás alatt sérült személyeknél. Egy-egy agyi sérülés következtében enyhébb esetben kialakulhat szédülés, fejfájás és átmeneti zavartság, súlyosabb esetben viszont akár halálos kimenetelre is számítani lehet.

A kórisme felállításához minden esetben szükség van neurológiai vizsgálatra, amely azonnali tájékoztatást ad a károsodás mértékéről. A diagnosztizálás következő lépcsője a kétirányú koponyaröntgen. Agyrázkódás gyanúja esetén ezt a beteg néhány napos kórházi megfigyelése egészíti ki.

Amennyiben komolyabb agyi sérülés lehetősége merül fel, szükség van a koponya CT-vizsgálatára, amely segítségével kimutatható a vérömleny és a sérült góc, de pontosabb diagnosztizálást tesz lehetővé a koponya MR vizsgálata. Invazív vizsgálóeljárásként a liquor megcsapolása - a lumbálpunkció - adhat további információt, ugyanis ilyenkor a liquorban mikroszkópos, vagy akár makroszkópos mennyiségű vér jelenik meg. Súlyos esetben a sérült intenzív osztályos megfigyelésére van szükség, ahol a keringési paraméterek - vérnyomás, szívfrekvencia, vérgáz értékek - és a koponyaűri nyomás szolgálnak pontosabb diagnosztikus információkkal.

Agyrázkódás esetén fájdalomcsillapítóra, hányáscsillapítóra és nyugtatóra van szükség, agyzúzódás esetén is hasonlóakra kell számítani, szigorú ágynyugalommal, akár kórházi megfigyeléssel, agyi keringést javító gyógyszerek adagolásával.

A koponyaűri vérzések elsődleges megoldása műtéti, célja a vérömleny megszüntetése és a vérzésforrás kiiktatása. A sérülés ellátását igen gyakran intenzív osztályos kezelés egészíti ki: fontos a központi idegrendszer támogatása - a sérülés következtében kialakult epilepsziás rohamok megelőzése, az agresszív fájdalomcsillapítás, és a koponyaűri nyomás lehetősége szerinti csökkentése -, másrészt az általános állapot stabilizálása. Ez utóbbiak közé tartozik a biztos oxigénellátás, a vér széndioxid-szint emelkedésének és a vérnyomás esésének elkerülése, és a lázcsillapítás.

A műtéti kezelés egyik korai szövődménye a fertőzés, amelynek tünetei között szerepel a fejfájás, a láz, a tudatzavar, a nyugtalanság, és a tarkókötöttség. Kezelésének alapja a fertőzéses góc megszüntetése, a fertőzött liquor rendszeres lebocsátása, és célzott antibiotikumos terápia. Egy másik fontos fertőzéses szövődmény az agytályog kialakulása, amelynek kezelése a tályog kiürítéséből, majd ezt követően az érintett terület becsövezéséből - drenálás - áll, ezt célzott antibiotikus kezelés egészíti ki.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

december 02. - december 08.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
7 680
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+1, +7 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag