Pofonegyszerűen kimutatható a Parkinson-kór

Egy telefonüzenet számítógépes elemzésével ki lehet mutatni a Parkinson-kór korai jeleit, akár évekkel a súlyos tünetek jelentkezése előtt is - derült ki egy új tanulmányból.

A kutatók felfedezték, hogy a hangfelvételek segítségével 99 százalékos pontossággal ki lehet mutatni a betegséget. Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) olyan számítógépes programot fejlesztett ki, amely képes felismerni a hang remegését, a lihegést és a hang gyengeségét, amelyek a rendellenesség korai jelei lehetnek. A hangelemző szoftver ráadásul példátlan részletességgel képes azt is meghatározni, hogy a betegség mely szakaszában tart a beteg.

A kutatócsoport Parkinson-kóros önkénteseket toboroznak, akiknek a háromperces telefonhívás alatt bizonyos hangokat kell adniuk, néhány mondatot kell elmondaniuk, és kérdésekre kell válaszolniuk otthonuk kényelméből.

Dr. Little szerint az emberek általában nem sokat gondolnak a gégére és a hangszalagokra, pedig a beszédhangok képzése során mozgatjuk ezeket. Ez az összetett mozgás a Parkinson-kór hatására romlik. "A neurológusok a végtagok mozgását vizsgálják, mi pedig a hangképző szervekét" - mondja a kutató.

Ha bebizonyosodik, hogy telefonon keresztül is alkalmazható a forradalmi technika, az lehetővé teheti, hogy az orvosok korán megkezdjék a szükséges kezelést, és ezáltal lelassíthassák a betegség előrehaladását. Mivel jelenleg nincs megbízható szűrővizsgálat a Parkinson-kór kimutatására, és a betegség előrehaladását sem lehet megfelelően követni, egy egyszerű és pontos diagnosztikai és monitorozási eszköz kifejlesztése nagymértékben fellendítené a kutatásokat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra