Kilenc díjat nyert a demenciakutatást segítő játék

Kilenc díjat nyert a Sea Hero Quest elnevezésű, demenciakutatást segítő mobiljáték a Cannes-i Nemzetközi Kreativitási Fesztiválon (Cannes Lions International Festival of Creativity).

A fesztiválon a játék egy arany, öt ezüst és három bronz Oroszlán-díjat érdemelt ki. A Sea Hero Quest a Deutsche Telekom és a Saatchi & Saatchi egyik legújabb kampányának központi szereplője.

Tudósok kiderítették, hogy öt egyszerű szabály betartásával esély van a demencia legyőzéséra. Részletek!

A mindössze pár héttel ezelőtti megjelenés óta a játék letöltéseinek száma elérte az 1,6 milliót. A mezőnyben a magyarok több mint 130 ezer letöltéssel közvetlenül az Amerikai Egyesült Államok után állnak, nagyjából egy szinten Nagy-Britanniával. A közösen elért játékidő több mint 30 évet tesz ki, ezzel 4500 évet is meghaladó hasonló jellegű laboratóriumi kutatás eredményeit sikerült létrehozni.

Kilenc díjat nyert a Sea Hero Quest elnevezésű, demenciakutatást segítő mobiljáték

Az emberek térbeli tájékozódásáról végzett korábbi vizsgálatok ugyanis legfeljebb 600 résztvevővel folytak, ezért a saját területén ez az adattömeg minden korábbit felülmúl.

Jelenleg világszerte több 47 millió ember küzd demenciával , a becslések szerint ez a szám 2050-re 135 millióra fog nőni. Sok demenciával élő ember számára az egyik első tünet a térbeli tájékozódás romlása. A játékot széles körben az egyik kulcsfontosságú lépésnek tekintik a demenciát okozó betegségek új diagnosztikai tesztjeinek kidolgozásában.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra