Ki-be kapcsolhatjuk majd az emlékeinket?

Emlékeink külön idegsejtekben tárolódnak, ami azt jelenti, hogy ezeket aktiválva újra fel tudunk idézni bizonyos emlékeket, ha pedig az idegsejteket eltávolítjuk az agyból, a szóban forgó emléknek is nyoma vész. Mindez azt jelenti, hogy a kutatók megtalálták az emlékek fizikai helyét az agyban.

A kísérlet azért jelentős, mert végre bizonyítékot szereztünk arról, hogy az emlékek fizikai módon is tárolódnak az agyban, és azt is tudjuk már, hogy képesek vagyunk bizonyos emlékeket kitörölni. Ugyanakkor ezt a tudást használva egyes agysorvadásos, illetve pszichiátriai problémákat is jobban lehet majd kezelni a későbbiekben.

Kétség sem fér ahhoz, hogy a trükk az egyes idegsejtek aktiválásban rejlik, hiszen az idegsejtek igen aprók, elektródák tehát nem kapcsolhatóak hozzájuk. Az MIT kutatói tehát úgynevezett optogenetikai módszert használtak - az egyes idegsejteket génmanipulálták, hogy azok fényérzékennyé váljanak.

Újraírhatóvá válnak a rossz emlékek? A szorongóknak adhat új reményt egy másik kísérlet is . Ezt követően egy lézert már könnyedén lehet arra használni, hogy bizonyos idegsejtcsoportokat célozzanak meg velük. A kísérleteket azonban, ahogy sejthetjük, nem embereken, hanem laboratóriumi egereken végezték, a kutatók mégis úgy vélik, az emberi agy nagyon is hasonlóan működik.

Az egérkísérlet során az egerekben elektrosokkal hoztak létre kellemetlen érzetet, ennek a rossz emlékét pedig lézerrel tudták újra és újra aktiválni: amikor az emlékeket tároló idegsejteket aktiválták, az egerek azonnal "lefagytak", védekező pozíciót vettek fel.

Elképzelhető, hogy nemsokára  ki-bekapcsolhatjuk az emlékeinket

Elképzelhető, hogy nemsokára ki-bekapcsolhatjuk az emlékeinket Problémát jelenthet viszont az, hogy a kísérlethez az MIT kutatóinak optogenetikus idegsejtekkel bíró egereket kellett tenyészteniük, attól pedig igencsak messze vagyunk, hogy hasonlóan aktiválható emberi idegsejteket lehessen kísérleti célra használni.

Sok kérdés még továbbra is nyitva marad. Hogyan kódolja agyunk az emlékeket? Elméletileg létrehozhatunk új emlékeket is? Akár olyan messzire is elmehetünk, hogy teljesen új tananyagot égetünk be agyunkba lézerrel? Az MIT kutatócsoportja jelenleg ezt kutatja tovább.

Forrás: www.extremetech.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra