Jobb a jobb?

Egy 1991-ben elvégzett felmérés szerint az emberek tíz százaléka balkezes. Vagyis a legfontosabb tevékenységek mindegyikét vagy többségét bal kézzel végzik. Régen setének hívták a bal kézzel írókat, ma már saját boltjuk is van. De mi is a balkezesség?

Ma már a 18-20 hónapos gyerekekről meg tudják mondani, hogy melyik kezét fogja használni. Az emberiség fejlődésében azonban sokáig nem volt jelentősége a két kéz megkülönböztetésének. A jobbkezes dominancia kialakulására több magyarázat is létezik. Egy angol történészprofesszor teóriája szerint a harcoló ősöknek köszönhetjük, hogy a jobb kéz lett az ügyesebb, illetve az ügyesebbnek elfogadott. A szív a bal oldalon van, így a csaták során a pajzsot is a bal kezükkel tartották a harcosok, tehát a kard csakis a jobb kézben lehetett.

Más elképzelések szerint szervi oka van annak, hogy a jobb oldalunk a domináns. Ez a magyarázat arra épül, hogy a jobb oldali végtagok vérellátása kedvezőbb. A balkezesek esetében pedig egy rendellenességnek köszönhetően más sorrendben ágaznak le a két kar felé vezető artériák, így ők inkább a bal oldalukra számíthatnak. A legvalószínűbbnek tűnő magyarázat szerint az agyféltekék valamelyikének dominanciája miatt alakul ki a jobb vagy a bal kéz használata. Azonban az előbb felvázolt teóriák egyike sem ad magyarázatot arra, hogy miért nem esik egy oldalra az ügyesebb láb, szem és kéz. A megfigyelések szerint ugyanis a balkezeseknek csupán 45 százaléka ballábas és 57 százalékának gyorsabb reagálású a bal szeme, mint a jobb. Tény, hogy a láb és a szem esetében sokkal kevésbé érvényesül a környezet hatása.

Ma már a legtöbb család elfogadja, ha a gyermek balkezes, régen azonban az iskolában és otthon is mindent megtettek, hogy a gyerekeket átszoktassák a "rendes" kézhasználatra. Ez statisztikákkal is alátámasztható, hiszen az idősebb korosztály tagjai között 6 százalékkal kevesebb a balkézzel író, mint a fiatalabbaknál. Az átszoktatásról sokan hiszik, hogy azért káros, mert dadogást okozhat. Nos, bizonyos esetekben valóban megtörténhet, hogy a stressz és az erőszak dadogást vált ki, de ez nincs szoros összefüggésben a balkezességről való leszoktatással. Ennek ellenére komoly károkat okozhat, ha kényszerrel próbálunk rábírni valakit a jobbkezességre. A lelki sérülések mellett a csúnya, kusza kézírás is megmaradhat. Ráadásul más tevékenységek esetében valószínűleg megmarad a bal oldali dominancia. Remek példa erre Einstein, aki bár jobb kézzel írt, sok más tevékenységet a bal kezével végzett.

McManus és Bryden tíz évvel ezelőtti kutatásai kimutatták, hogy a balkezesség öröklődik. Míg két jobbkezes szülőnek alig tíz százalék esélye van arra, hogy gyermekük balkezes legyen, addig két balkezes szülő esetében ez az esély a két és félszeresére nő. A kulturális, környezeti hatás fontosságáról szóló teóriát gyengíti az a tény is, hogy az örökbe fogadott gyerekek inkább vér szerinti, mint fogadott szüleik kézdominanciájára hajlamosak. Ezt bizonyítja a Kerr család legendája is, akik a középkori Anglia legendás balkezes klánja voltak. Fegyvereiket, váraik lépcsőit mind-mind úgy alakítatták ki, hogy e másságukat előnyként használhassák a harcban.

Persze sok minden mással összefüggésben is vizsgálták már a balkezességet. Volt, aki a koraszülés, mások a migrénre való hajlam, megint más kutató pedig a szellemi retardáció körül kereste a kiváltó okot. Egyiket sem sikerült mindent kétséget kizáróan bizonyítani. Az egyik legérdekesebb és legabszurdabb feltételezés szerint a balkezesség a hajszínnel függ össze: megpróbálták bizonyítani, hogy a szőkék hajlamosabbak a sutaságra, mint a más hajszí-nűek. A kutató balkezes színésznők sorával próbálta igazolni elképzeléseit.

A "balosok" megítélése az idők során sokat változott. Míg a XV. században boszorkányságért megégették őket, addig később már "csak" az átszoktatás nehézségeit kellett elszenvedniük. A XX. században még mindig sok nehézséggel kellett számolniuk, hiszen igen sok tárgy jobb kézre van kitalálva, gondoljunk csak az ollóra, a konzervnyitóra vagy a számítógép klaviatúrájára. Az elmúlt években azonban a gyártók is rájöttek arra, hogy az emberiség egy tizedét kitevő kisebbség remek piacot jelent. Megkezdődött hát a különféle, direkt balkezeseknek kitalált szerszámok és konyhai eszközök gyártása. Ma már Budapesten is működik olyan bolt, ahol kifejezetten a balkezesek számára előállított tárgyakat árusítanak a bögrétől egészen a tésztaszűrőig... XI.évf./6.sz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra