Az idősödők réme, az Alzheimer-kór
Éppen a modern diagnosztikai eljárásoknak köszönhetően, mára már eloszlott az a tévhit, hogy ez a kór az érelmeszesedésre vagy az ún. agylágyulásra származtatható vissza. Az Alzheimer-kór "önálló" betegség.
Az Alzheimer-kórban szenvedők agyát vizsgáló számítógépes rétegfelvételek (CT) azt igazolják, hogy az agyi állomány pusztulása és a beteg állapota között nincs egyenes összefüggés, ugyanis a korábban elsajátított viselkedési sztereotípiák - főleg a betegség kezdeti stádiumában - átsegítik a beteget a nehézségeken.
A mai szakemberek szerint Stendhal - tudtán kívül - "kórismézte" az Alzheimer-kór első stádiumának tünetét: a főnevek "elfelejtését". A betegség előrehaladtával a beteg fokozatosan elveszíti emlékező- és ítélőképességét, képtelenné válik az önálló életvitelre, elveszíti környezetével a kapcsolatát, mert még a közvetlen családtagjait sem ismeri fel, kommunikációja beszűkül, zavarossá válik, majd megszűnik. Az Alzheimer-kórra azonban nem csak az emlékezetzavar, a térvesztés, szavak "elvesztése" a jellemző. Korai tünete lehet, hogy a beteg nem tud egyszerre "kétfelé" figyelni, vagy hirtelen "leblokkol" olyan hétköznapi feladatnál is, amelyet kicsi gyerekkora óta rutinszerűen végez (nem tudja, hogyan kell felöltöznie, elmosogatnia, egy ebédet elkészítenie).
A szakemberek számon tartják és ismerik az ún. "korfüggő" (nem szervi eredetű) feledékenység fogalmát és "jeleit" is, aminek lényege: általában 50 éves kor felett jelentkezik némi szellemi teljesítménycsökkenés, esetleg feledékenység (főleg az események idejére, egyes emberek kereszt- vagy vezetéknevére nem emlékszik az életkora harmadik harmadában járó). A korfüggő feledékenység nem romlik drámaian az életkor előrehaladtával, a beteg nem veszíti el kapcsolatát a külvilággal. Ennek ellenére a tünetekkel érdemes szakemberhez fordulni, mert a változó korba lépő ötveneseket lelkileg mélyen érintik, és nagyon megviselik az önmagukon tapasztaltak (szorongóvá, feszültté, esetleg depresszióssá válhatnak emiatt!).
Míg a különféle speciális betegségeket kísérő tünetek az alapbetegség kezelésével - általában - megszűnnek (a beteg szellemi érdeklődése visszatér, ha kezelik a depresszióját, nem súlyosbodik az emlékezetvesztése, ha "leállítják" a nyugtató vagy altató szedését, ha kezelik az arterioszklerózisát stb.), addig az Alzheimer-kóros beteg "állapotromlását" a szakemberek megállítani nem, csupán késleltetni tudják. Ezért is van fontossága a beteggel való szakszerű foglalkozásnak, érzelmi törődésnek. Az idős emberek izmainak karbantartása (gyógytorna) éppúgy a terápiához tartozik, mint az agy "tornáztatása". (Ez utóbbit csak a kezdeti stádiumban ajánlják egyes szakemberek). A napi feladatok elismételtetése, begyakoroltatása, a tárgyak nevének napi többszöri felidézése, az ún. realitástréning segíthet a teljes szellemi leépülés késleltetésében. A pszichiáterek, ideggyógyászok, gerontológusok fontosnak tartják, hogy a beteg meglévő képességeit (kézügyesség, zenei érdeklődés stb.) "mozgósítsák" a terápia során. A gyógyszeres kezelés - átmenetileg - ugyancsak segíthet a beteg leépülésének "késleltetésében".
Az Alzheimer-kórra is igaz, ami bármely más betegségre: lefolyása sokféle lehet, ám igen sokat segíthet, ha a beteg mellett szerető családtagok vannak, hiszen a mentális állapot befolyással van a betegség lefolyására. Főleg az idős emberek esetében van szerepe az érzelmi gondoskodásnak, hogy önbecsülésük, önbizalmuk, életminőségük ne romoljon drasztikusan.
Értékelje a cikket!