Az autista gyerekekből hiányoznak bizonyos vizuális készségek

Az autista gyerekek nehezen találják meg a tárgyakat, például egy cipőt a szobában vagy az almát az áruházban, ami akadályozza őket a normális élet vezetésében.

A Bristol Egyetem kutatói arról számoltak be, hogy a valós feladatok elvégzésének képességét vizsgálva olyan következtetésre jutottak, amely ellentmond a korábbi eredmények, miszerint az autista gyermekek fokozott vizuális keresési képességekkel rendelkeznek. "Ez az új kutatás azt mutatja, hogy az autista gyerekek a valós helyzetekben képtelenek hatékonyan keresni a tárgyakat, ami olyan készségnek számít, amely a felnőttkori függetlenség egyik alapja" - áll a kutatók közleményében.

A kutatók 40 gyermeket (a felük autista) kértek meg arra, hogy keressenek meg tárgyakat a tesztszobában. A kísérlet a szakértők szerint jobban tükrözte a valós életet, mint a korábbi vizsgálatok, amelyek számítógépeket vagy asztali feladatokat használtak.

"Fontos, hogy ezek a célok inkább a szoba egyik oldalán jelentek meg, mint a másikon" - számoltak be a kutatók, ami lehetővé tette annak a korábban elfogadott következtetésnek az ellenőrzését, mely szerint az autista gyerekek gyorsabban veszik észre a mintákat egy rendszerben.

"Az autizmus egyik mai elmélete, a szisztematizálás szerint az ilyen gyerekek érzékenyebbek a szabályszerűségekre egy rendszeren belül (például prímszámok, számítógépes programok és menetrendek). Meglepő módon a kísérlet során nem lehetett megfigyelni több szisztematikus viselkedést; sőt, az autista gyerekek kevésbé hatékonyak és kaotikusabbak voltak keresésüket illetően."

Az eredmények segítenek megmagyarázni, miért tudják az autista gyerekek nehezen teljesíteni az olyan egyszerű feladatokat, mint a kedvenc állatuk megtalálása az állatkertben.

"A hatékony és szisztematikus feladatmegoldásra való képesség az ilyen fajta helyzetekben azokat a hétköznapi viselkedéseket tükrözik, amelyek lehetővé teszik a független felnőttként történő működést" - nyilatkozta Josie Briscoe, a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat legújabb számában olvasható tanulmány társszerzője. "A kutatásnak köszönhetően lehetőséget kapunk a háttérben húzódó készségek megértésére, ami segíthet abban, hogy az autizmusban szenvedő betegek függetlenné válhassanak."

Az Egyesült Államokban körülbelül 1,5 millióan szenvednek autizmusban. A jellemzően az első három életévben megjelenő rendellenesség a beteg kommunikációs és interakciós képességeit befolyásolja.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra